Van-e kincs a kisködmönben?

 2014.05.20. 12:51

kodmon.jpgEzt a képet NEM azért osztom meg a nagyérdeművel, mert

1. aranyos gyerekszáj megnyilvánulás (teljesen nyilvánvalóan nem az)

2. egyetértek azzal, amit mond (nem értek vele egyet)

Sokkal inkább azért, mert érdekes problémákat vet fel.

Egyrészt aki nem tudja, hogy a világ nem úgy keletkezett, hogy meleg víz folyt a csapból, meg volt penicillin, illetve nem veszi tudomásul, hogy az emberek egy adott ponton meghalnak, az hülye marad egész életére. Azt nem állítom, hogy egy 8-9 éves kapásból érti, miről szól a Kincskereső kisködmön, sőt, azt sem, hogy a könyv pont ennek a korosztálynak való, de személyes megfigyeléseim szerint simán el lehet a kölkeknek magyarázni a történetet és a mögöttes gondolatokat egyaránt. Az én gyerekem teljesen spontán olvasta el a mókás című könyvet a virágos kabátban szaladgáló kiskrapekkel a borítón. Tény, hogy nem röhögte magát félholtra rajta, de nem is lett depressziós, és nem akarta felakasztani magát. Inkább nekem volt kissé nyögvenyelős a folyamat, mert egy fél napot azzal töltöttem, hogy válaszoltam a kérdésire,pedig lett volna jobb dolgom is. Így megismerhetett egy érdekes, számára totálisan idegen perspektívát, amelyből a világ szemlélhető. Mivel ez a perspektíva a világ egy elég jelentős részén a mai napig aktuális, abszolúte nem árt vele foglalkozni, miközben továbbra is megengedem, hogy nem feltétlenül ebben az életkorban.

Az egész mögött pedig egy sokkal tágabb és érdekes probléma bújik meg, mégpedig az, hogy a gyereket egészen kicsi korától kétféleképpen lehet nevelni: vagy arra tanítom meg, hogy a számára érthetetlen dolgokat megugassa, mint a félős kutya (azaz vérmérséklettől függően lefikázza, kiröhögje, stb.), vagy arra, hogy ha valamit nem ért, akkor kérdezzen. Természetesen az első megoldás kényelmesebb. A gyereket bámulatosan gyorsan le lehet szoktatni arról a vele született igényéről, hogy érdeklődjön, csak nem biztos, hogy ez nekünk hosszú távon is olyan jó lesz, mint három éves korában, amikor nem kell órákig kínosan habognunk az “Anya, mitől gyullad fel a lámpa?” jellegű komplex interdiszciplináris kérdések hallatán (mely kérdések egyébként ebben az életkorban 7/24 érkeznek drága ivadékunktól). El fog jönni ugyanis az az idő, amikor majd a gazdasági helyzetet nem érti, meg a világpolitikát, vagy éppen a nőket vagy a drogokat. És abba bele fog rokkanni, ha nem mer kérdezni. Illetve dehogy fog belerokkanni, bármire rávehető, konzumidióta kétbites indulatemberként éli majd le az életét, ami nem feltétlenül jó, ugyanakkor nem is feltétlenül rossz, ez maga is egy izgalmas kérdés, a “bármi” természetétől függően, mert a “bármi” lehet a legújabb 10000 forintos, mindent gyógyító csodavitamin épp úgy, mint az, hogy bizonyos embertársainkat agyon kell verni. Visszatérve tehát az előző bekezdés egyik mondatára: NEM, nem lett volna jobb dolgom is, mint a gyerek kérdéseire válaszolni. Sürgősebb, jövedelmezőbb, szórakoztatóbb, stb. dolgom lett volna, de jobb nem. A problémakör minősített alesete az, amikor a szülő maga is zavarba jön olyan kérdésektől, melyek a dögletes betegségekkel, halállal (vagy pölö a kettő ötvözetével, a szexszel (: (: (: ) kapcsolatosak. Zavarba jönni a mi kultúránkban teljesen természetes dolog, de ezt a zavart generációk hosszú sorának örökítjük át, ha a kínos kérdésre idétlen vihogással, félőskutyásugatással (“Mondd meg Ili néninek, hogy menjen a picsába ezzel a baromsággal") vagy elutasító csönddel válaszolunk. Ha valaki el tudja magyarázni a Kincskereső kisködmönt, de nem hajlandó, az ne vállaljon gyereket, mert nem érett még meg a feladatra, ha viszont nem tudja elmagyarázni, akkor kérjen szakmai segítséget, pl. hallgassa meg, mit mond Ili néni a könyvről, ha már a saját gyerekkorából ez kimaradt (bár fájó szívvel tenném hozzá, hogy az Ili nénik jó része irodalmi művek megvitatására elemi szinten is alkalmatlan...).

Utóiratként annyit jegyeznék meg, hogy ez messze nem azt jelenti, hogy a kalandos ruhadarabról elnevezett regényt kötelező szeretni. Egy fenét kötelező. Mint ahogy kötelező irodalomként sem kötelező betenni, pláne kötelező irodalmat adni abban a korcsoportban, ahol a gyerekek többségének magával az olvasással is problémája van. Azon viszont érdemes eltűnődni, hogy miért nem szeretjük. Csak hogy a gyerek kérdésére a “depressziós szar” helyett valami adekvát választ tudjunk adni, mert ha zsenge és fogékony korában nem tanul meg gondolkodni, később már nem fog.

 

Második utóirat: Közben egyébként felbukkant a srác, aki harmadikos korában megírta ezt a dolgozatot, tehát tévedtem, amikor feltételeztem, hogy nem gyerek írta. A többi gondolatot fenntartom, főleg annak fényében, hogy hány felnőtt ember borul le a Facebookon jelen pillanatban a 10 éves szerző szellemi nagysága előtt. Ezekben a lájkokban és éljenzésekben nyilván van egy jó nagy adag jogos irigység ("Basszus, ha én gyerekkoromban ezt ki mertem volna mondani"), egy jó nagy adag jogos elégtétel ("Basszus, hogy ezt a könyvet én is hogy utáltam gyerekkoromban"), de leginkább az van benne, hogy a legtöbb felnőtt legszívesebben gyerek lenne, nem azért, mert a gyerek az olyan aranyos és őszinte, hanem azért, mert a gyereknek még megengedhető, hogy bizonyos dolgokkal ne nézzen szembe (: (: (:

A bejegyzés trackback címe:

http://kovacsne.blog.hu/api/trackback/id/tr316184632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2014.05.20. 22:19:14

Akkor kérdezek: mi az az "ez a kép"?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.05.21. 10:32:48

Izgalmas technikai problémával szembesültem: a kép kb. kétóránként eltűnik, és újra be kell szúrni (tehát egy csomó ember még képpel látta a bejegyzést, de aki későn futott, az nem (: ). Most megint beszúrtam, jelenleg látható, kíváncsian várom, mikor tűnik el ismét (: (: (:

Goombaa 2014.07.16. 15:45:39

Nem mintha türelmetlenkednék, de MIKORMÁRLESZMEGINCIKK? He?

Vagy ugyanez udvariasan. ;)