A magányos lovas

 2013.07.20. 12:20


Avagy: Kovácsné a Lone Ranger szerepében tetszelegve igazságot szolgáltat egy alapvetően rossz, viszont még alapvetőbben félreértett filmnek

Képzeljük el, feleim, hogy valaki idehaza csinál egy feldolgozást az István a királyból, ahol István ÉS Koppány egyaránt dilis. Túl sokat nem is kell erőltetni az agyunkat, mert valaki tényleg csinált egy ilyen filmet: ez volt a Magyar vándor. Gondolom valamennyien emlékszünk azokra az úgymond ambivalens érzelmekre, melyeket a film a k. nézőkből kiváltott. A Magányos lovas nem más, mint az Amerikai vándor, ami alaposan odadörgöl a jenkik orra alá azzal az alapvetéssel, hogy a kovbojok ÉS az indiánok egyaránt dilisek voltak. Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy a tengeren túl a film mekkora rohadt nagyot bukott.
A magányos lovas ugyanis rossz film, de messze nem annyira rettenetes, mint azt a túlnyomórészt amerikai, illetve angolszász kritikák alapján gondolnánk (sokkal, de sokkal rosszabb filmekről is nyilatkoztak már pozitívabban, elég, ha csak a Tűzgyűrűre gondolunk, hehehe....)  Története nagyjából úgy foglalható össze, hogy az alkotók fogták az összes westernt, spagettitől a hot dogig, és megpróbáltak belőlük csinálni egy nagy, átfogó, mindenkit kifigurázó, mindenkinek igazságot szolgáltató, értelmiségi, akciódús, gyerekeknek való, horrorisztikus, tragikus és humoros filmet. És képzeljék, nem sikerült nekik.

John Reid (a tenyérbemászó képű, de meglepően jól és meggyőzően játszó, szükség esetén kimondottan vicces Armie Hammer) a frissen végzett jogász visszautazik szülővárosába az akkoriban még igen vad nyugatra, ahol ranger bátyja, Dan (James Badge Dale) a jogelméletet a gyakorlatba ültetve egy kisebb csapat élén bűnözőket üldöz (a magyar cím logikájából kiindulva ezek szerint ő a társas lovas). Az aktuális főgonosz Butch Cavendish (William Fichtner, aki egyszer ebben az életben igazán kaphatna már valami mainstream főszerepet, ha valaki, akkor ő megérdemli) egy teljesen elmebeteg Tonto nevű indiánnal (Johnny Depp) összeláncolva érkezik meg a kisvárosba kivégzésen való részvétel céljából, és azonnal megszökik, a nyomába eredő Johnt, Dant és csapatukat pedig brutálisan kivégzi. Illetve Johnt annyira nem végzi ki, mint szerette volna, őt valahogy visszahozza az életbe Tonto és a Szellemló (utóbbi egy bármiféle verbális közlés nélkül is nagyon vicces hófehér négylábú, aki tud repülni és mellesleg alkoholista). John Tonto tanácsára maszkot ölt, hogy leplezze kilétét, és kettesben Cavendish nyomába erednek. Szerepet kap még a történetben Tom Wilkinson, a  vasút mogul, Barry Pepper a hadsereg egyik kapitánya, és a helyi madám szerepében Helena Bonham Carter is. (Ok, ok, Helena Bonham Carter nem kap szerepet, csak valamiért benne van.)

Ez lehetne egy klasszikus bosszúálló történet (mint ahogy részben az is), meg lehetne egy Verbinsky-Buckheimer féle vicces – akciós - baromi rosszul megvágott – felesleges történetrészekkel agyonbonyolított – Jonny Depp hülye fizimiskájára építő Karib-tenger kalózai adaptáció (mint ahogy részben az is), meg lehetne az Amerikában kulturális alapkőnek számító Lone Ranger sorozat feldolgozása (mint ahogy részben az is).  Ez utóbbival kapcsolatban jegyezném meg, hogy a Lone Ranger odaát olyannyira alapkő, hogy 1933-ban már rádiójáték formájában is ment, a tévésorozat generációk életét határozta meg, és olyan, az amerikai popkultúrából kipusztíthatatlan mémeket hagyott maga után, mint a nekünk sajnos az égvilágon semmit nem mondó „Hi-yo Silver!” (amivel én pl. Steven King Az című könyvében találkoztam először húszévesen...), vagy a szótári státuszt elérő kemosabe (így szólítja Tonto John-t, eredetileg ez valami pozitív dolog volt, de a mostani változatban vicces gesztus gyanánt „rossz testvért” jelent), vagy a Tell Vilmos nyitány, ami számunkra egy vidám hangulatú klasszikus zenedarab Rossinitől, míg jenkiék Rossiniről tán életükben nem hallottak, vagy ha igen, akkor azt hiszik, hogy valami szicíliai tésztaszósz, ellenben a tarara-tarara-tararappapam hangzósorról azonnal mindenkinek beugrik a hős álarcos lovas. Egy ilyen kaliberű dologból egész estés fimet csinálni minimum annyira rizikós vállalkozás, mint pl. a 2009-es Star Trek volt. Ahogy a Star Trek mozifilm is műfajt váltott az eredeti sorozathoz képest, úgy a Magányos lovas is, egy meredek húzással szárazföldi kalózfilmmé alakítva az alapkoncepciót. Amerikában ez az eretnek gondolat akkorát bukott, hogy csak úgy nyekkent, minket itt a prosztó Óvilágban ellenben cseppet sem zavar, maximum a kivitelezése.
Annyiban egyetértek tehát a kritikákkal, hogy a Magányos lovas iszonyatos katyvasz, és nem a jobbik fajtából. Története helyenként követhetetlen (három főgonosszal operál, pedig ennyi forgatókönyv-írói tálentumhoz egy is bőven elég lenne...), ritmusa rettenetesen egyenetlen (az elején és a végén elhelyezett két giga-akciójelenet közt van vagy másfél óra, ahol a szereplők nem igazán értelmezhető indokokkal mászkálnak A-ból B-be és az abc összes többi betűibe) , egyes szereplői (pl. az összes nő) teljesen feleslegesek.
Viszont mindehhez képest mondani próbál valamit, ami ebben a műfajban merőben szokatlan. Azt próbálja mégpedig mondani a maga utánozhatatlanul elcseszett módján, hogy az amerikaiak igazán magukhoz kaphatnának, és a naplementés-kovbojosindiános-Custer’s last standes történelemképükből ráébredhetnének a rögvalóságra, abból a szempontból, hogy itten néhány száz év alatt gazdasági fejlődés és a civilizáció kiterjesztése címszó alatt sikerült valami holokauszti mennyiségű embert kiirtani. Hangsúly peniglen az „ember” jelzőn. A Magányos lovas bámulatos merészséggel megy szembe mind a „rohadtgyilkostolvajlusta rézbőrű csürhe” mind pedig az ennél csak egy árnyalattal kevésbé gyomorforgató „a természettel feltételen harmóniában élő bárányszelíd filantrópok” sztereotípiával. Könnyfakasztóan vicces, ahogy a kerettörténetben a minimum százötven évesre maszkírozott Johnny Depp a rommá szottyadt, illúzióit veszített Tonto szerepében egy „nemes vadember” feliratú vitrinben mutogatja magát néhány fillérért a vadnyugati showban, közvetlenül a szakállas nő meg a kétfejű devizahiteles közt, és nem kevésbé tragikomikus (bár abszurditása miatt a filmből nagyon kilógó) motívum, ahogy a „természet megbomló egyensúlyát” illusztrálandó vérengző nyuszik lepik el a prérit. Hi-yo Silver! Kiáltja a film végén a Hős, hősi karakterét ízlelgetve, mire Tonto megvetően rászól: „Ezt soha többet ne csináld!” A filmnek ez a kulcsmondata. Kár, hogy a sok hülyeség közt alig venni észre, az európai néző meg éppenséggel észre sem veszi.
 Az alkotóknak maximálisan igaza van abban, hogy az indiánoknak épp úgy joguk van viccesnek, hülyének, emberségesnek, szemétládának, stb. lenni, mint bárki másnak. A megvalósítás általános módja és az egyes poénok viszont nem feltétlenül a legszerencsésebbek. Az egész indiánosdiban egyébként Johnny Depp kezét vélem felfedezni, aki állítólag indián ősöktől származik, nagyon a szívén viseli feltételezett rokonsága sorsát, és mindig is szeretett volna indiános filmet csinálni – sőt, csinált is, ez a javarészt tök ismeretlen, nem igazán jó, kritikusokat is megosztó A halál ára, amiből egyértelműen kiderült, hogy Deppet nem feltétlenül muszáj forgatókönyvírásba, rendezésbe, ilyesmibe bevonni, mert hiába van tele tűzzel és lelkesedéssel, egyszerűen nem ért hozzá.
A Magányos lovas ebben az adaptációban nem az emberek egy jól meghatározott (fehér, jövedelemtermelő, adót fizető, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező) csoportjának szolgáltat igazságot, hanem az összes embernek. Egy kicsit annak is, aki lázasan építtette a vasutat, hogy egy új élet (és minél több pénz) reményében eljuthasson nyugatra, egy kicsit annak is, aki izzadtan, három fillérért, gyakorlatilag rabszolgamunkában építette ugyanezt a vasutat, egy kicsit annak is, akinek történetesen a hazáján keresztül vezetett ugyanez a vasút. Ha ezt a filmet rábízták volna egy szakemberre (bárkire csak nem szegény megalomán, ritmusilag tök érzéketlen, se hagyományos se újszerű filmet rendezni nem képes Gore Verbinskyre) 2013. – ha nem az egész évtized – legnagyobb durranása lehetett volna.
Vagy nem. Lehet, hogy ebből a témából nem is lehet filmet csinálni. Lehet, hogy a Magányos lovast meg kellett volna hagyni sima, kváziB, kiszámítható, egynyári blockbusternek, oszt kész.

Az alapfelvetéshez visszatérve: „Koppány és István dilisek voltak” témában készült egy másik mű is, mégpedig egy színdarab, Örkény Istvántól a Pisti a vérzivatarban. A hatalmas sikerrel játszott, mai napig megkerülhetetlen kedvenceim közé tartozó darab nem kevesebbet állít, mint hogy Koppánytól Istvánon át mondjuk Kossuth Lajosig, és még azon is túl mindenki dilis volt a magyar történelemben. Sőt, az egész történelemben. Sőt, az egész emberiség voltaképp jóvátehetetlenül dilis. Lehet, hogy a Magányos lovasnak ezt a túlkomplikált, abszurd, filmként kimondottan rosszul működő változatát is inkább színpadra kellett volna adaptálni. Kiveszik a vonatos akciózást, beleraknak még egy tucat szürreális poént, aztán az egészet odaadják valamelyik még életben lévő Monthy Python bácsinak. Tuti siker lehetett volna a West Enden vagy a Madáchban.

A bejegyzés trackback címe:

https://kovacsne.blog.hu/api/trackback/id/tr1005416115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezanicknemfoglaltugye 2013.07.21. 21:02:04

Csak közbevetőleg, a Tell Vilmos nyitánynak nem elhanyagolható magyar filmes vonatkozása is van, a Keménykalap és Krumpliorrban, erre a zenére szaladt Alfonzó, mint Bagaméri...

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.07.21. 22:13:43

@ezanicknemfoglaltugye: (: (: (:
A Tell Vilmos nyitány kimondottan a könyörög az ilyen alkalmazások után, itt pusztuljak el, ha Tom és Jerryben vagy a Gyalogkakukkban nem jött elő a dolog (:

Sef Bacsi 2013.07.24. 10:14:23

Bugs bunny (5:45-nel feltunik a lone ranger szemelyesen):
www.youtube.com/watch?v=Gxyc-38y8Lc

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.08.01. 15:35:00

@Sef Bacsi: Hehe, férjem pont ezt mondta... Csak nem maga a férjem? (: