Elysium

 2013.08.17. 21:59


Én IMÁDTAM a District 9-t. Volt ugyebár az a nem különösebben eredeti alapgondolat, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat, ennek alapján pedig az ismeretlenségből előpattanó Neill Blomkamp megcsinálta az évtized (ha nem az évszázad) sci-fijét, ami tökéletesen ellátta a feladatát, azaz emberiséget kíméletlenül szembesítette – önmagával. Micsoda hülye alakok vagyunk mink rakásra, szegények, gazdagok, fehérek, négerek, mondta Blomkamp, és nem lehetett vele nem egyetérteni. Már alig vártam, hogyan fog minket ez a zseni a Homo sapiens csődjének egy újabb arculatával szembesíteni... Ehelyett sajnos emberünk a saját csődjével szembesített, két fájdalmasan hosszú órában. Hogy nem eszi meg őt is a rossebb.

Elysium a gazdagok mesterséges világa, valahol kényelmes magasságban a Föld felett, ahol tényleg mindig kék az ég és zöld a fű, minden betegség gyógyítható, és minden nőnek nagy a me... Szóval Elysium minden egészségügyi és egyéb igényt kielégít. Max (Matt Damon) és még néhány milliárd ember gyerekkora óta nyálcsorgatva bámulja lentről a némileg a közismert kommunista önkényuralmi jelképre hajazó űrállomást (persze az is lehet, hogy Texas Ranger jelvény vagy a 2001: Űrodüsszeiában használt modell újrahasznosítása, tök mindegy), de minden hiába, a szegények feljutását vaskézzel akadályozza meg Elysium védelmi minisztere (Jodie Foster). Max egy ronda üzemi baleset kapcsán váratlanul kényszerhelyzetbe kerül: adatokat kell lopnia a kegyetlen menedzser (a 2000-es évek filmjeiből szemlátomást kihagyhatatlan William Fitchner) fejéből, melyekért cserébe Spider nevű haverja (Wagner Moura, Brazília egyik legnagyobb sztárja) megígéri, hogy bejuttatja az elysiumi SZTK-ba. Maxra egy véres műtét keretében rácsavaroznak egy ún. exoskeletont (melynek kapcsán bennem azonnal felmerült a kérdés, hogy akkor ezek szerint a koma innentől élete végéig ugyanazt a pólót hordta...), összegyűjti néhány haverját (így például a karizmatikus, Mexikóban félisteneknek kijáró imádattal övezett Diego Lunát) aztán indulhat az akció. Természetesen semmi nem a tervek szerint alakul, így keveredik az ügybe Max gyerekkori szerelme (Alice Braga) és annak kislánya is.

A filmmel a legalapvetőbb probléma az, hogy mást vártam: lövöldözős-szuperhősös-messianisztikus hülyeség helyett egy intelligens, fanyar humorú, ugyanakkor hibátlanul látványos és kíméletlenül erőszakos alkotást. Ebből sajnos csak a hibátlan látvány és a kíméletlen erőszak van meg. Az előbbi megalkotásában pl. a Blade Runner óta etalonnak számító Syd Mead is részt vett. Minden apró részleten hónapokig dolgoztak: Damon kb. nyolcvanszor újradefiniált exoskeleton jelmeze pl. tökéletes mozgásszabadságot biztosított, és mindössze kb. 12 kilót nyomott tokkal-vonóval-realisztikus hungarocell hidraulikával. A rendkívül életszerű androidok esetében még a motion capture technikát is túl mesterkéltnek tartották, helyette élő színészekkel játszatták el a robotokat, majd az utómunkálatok során kockáról kockára szép, színes ábrákkal helyettesítették őket. A kaszkadőrmunkát szintén nagy név, mégpedig Mike Mitchell vezényelte.
A fentiek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a filmiparban miért nem képesek valami gyógyírt találni a dzsordzslukasz-betegségre, ami akkor szállja meg az egyébként kiváló munkákkal induló filmeseket, mikor némi készpénzhez jutnak. Sokat tűnődtem már rajta, hogy ilyenkor maga az alkotó bolondul meg, és azt hiszi, hogy akinek pénze van, az mintegy varázsütésre megkérdőjelezhetetlen géniusszá válik, vagy a producerek teszik rá azt az alien mancsukat a kedves rendező vállára, hogy „Drága Bélám, mi odaadtuk a pénzt, de akkor mostantól nem mondhatod azt a filmben, hogy mindenki hülye, mert ott van például az anyám is...”. Gyanítom, hogy mind a két tényező szerepet játszhat a dologban, mindenesetre szegény Elysium egy iszonyúan ostoba film lett, kár belé az a sok szép űrhajó, jópofa robot meg rettentő igényesen, Mad Max-kontra-áldokumentumfilm stílusban filmezett szegénynegyed. Nem akarnék most komplex szociológiai elemzést tartani róla, hogy hány helyen sántít a dolog, legyen elég annyi, hogy ha Blomkamp nem adja el a lelkét az ördögnek, akkor eszébe nem jut az a ZS-kategóriás hülyeség, hogy a gazdagok effektíve, kerítéssel kizárják a szegényeket a közgyógyból, és ez milyen rossz. (Erre a motívumra annyira komoly hangsúlyt fektettek a film készítése során, hogy a földi és az elysiumi részeket egymástól teljesen függetlenül, más stábbal és más helyszínen forgatták, a földi pokol helyszíneit Mexikóváros, míg az égi édent Vancouver szolgáltatta, ami már önmagában is megér egy misét. Mint ahogy az is, hogy Fitchner alakította Multinacionális Genya luxus űrsiklójához a Bugatti csinálta meg a designt...). A valóságban a gazdagok ennél sokkal, de sokkal cinikusabbak. Dehogy zárnak ki senkit. Mindenkit tárt karokkal várnak – akinek van pénze. (Emlékezzünk csak remélhetőleg hamar feledésbe merülő takaréklángelme politikusunk híres megnyilatkozására az ember értékéről). A szegénység maga a legnagyobb kerítés. Persze, vannak őrzött gazdag negyedek, helyes kis privát szigetek kókuszligettel, meg hasonlók, de a szegényeket a gazdagoktól akkor sem téglafalak választják el, hanem valami egészen más. Az egészen más miatt pedig nem működik a film nagyszabású ígérete sem, hogy elég egy varázsütés meg a Matt Damon teljes fegyverzetben, és hipp-hopp, hatvan csillió ember élete egyszerre megváltást nyer. A District 9 hiperérzékeny meglátásaihoz képest ez már elnézést, de nagyon proli megközelítés. Nem mintha nem csípném a messiásokat magam is. Csak ne má' egy Blomkamp filmben... Komolyan, az is érdekesebb lett volna, ha Matt Damon megszórja a szegénynegyedeket valami bőrön át felszívódó instant fogamzásgátlóval. (Mondjuk az TÉNYLEG érdekes lett volna...) A film politikai üzenetei annyira szájbarágósak, hogy akár intelligensen is meg lehetett volna őket fogalmazni. Amikor pedig Foster karaktere megkérdezi, hogy mégis mi lenne, ha Elysiumra rázúdulnának a szegények, az ember akaratlanul eltűnődik, hogy valóban, mi lenne. Sokkal, de sokkal több háttér-információt kellett volna adnia a forgatókönyvíró-rendezőnek ahhoz, hogy ez a világ működni tudjon, olyan információkat, melyek messze túlmutatnak egy olyan film keretein, ahol az embereknek premier plánban repül szerteszét az arcuk.
Emiatt aztán az Elysium erőltetett: olyan lett, mint azok a rettenetes, komolykodó blockbusterek, melyeknél az alkotók úgy gondolták, hogy érdemes úgynevezett mélyebb tartalommal, divatosan sötét tónusokkal megcsiklandozni az általuk egyébként maximálisan lenézett közönség intellektusát. „Nem akartam tiszta popcorn mozit csinálni” nyilatkozza a rendező, és én világosan látom az akaratot, de azon kívül mást nem nagyon.
De hiába vonatkoztatunk el a nyilvánvaló hülyeségektől  (mint ahogy pl. az Avatarnak is mindent megbocsátottunk - így például azt is, hogy ott ért véget, ahol egy igazán okos filmnek kezdődnie kellett volna, hehehe) az Elysium popcornnak se igazán jó.
Hiába gyűjtöttek össze remek színészekből álló, hangsúlyozottan nemzetközi gárdát, hogy a film országokon átívelő társadalmi üzenetét ezzel is hangsúlyozzák. Valahogy nagyon nehéz szurkolni Matt Damonnak, aki szemlátomást többet kibír, mint Stallone és Chuck Norris borzalmas mutáns gyermeke, és minimum négy halálos sebbel úgy szaladgál, mint akit seggbe lőtt az ármány. Nem mondom, hogy nem csinálja jól, de mégis csak furcsa. (Állítólag a rendező lerajzolta egy papírra, hogy milyennek képzeli el Max-et, Damon pedig a rajzzal besétált az edzőjéhez, hogy „Hát akkor ezt szeretném kérni....”). Lehetetlen azonosulni a szerelmesekkel, akik utoljára kb. nyolc éves korukban látták egymást, mint erről a kissé kínos flashback-ekből értesülhetünk (pedig Alice Braga remek színésznő), és még ennél is nehezebb dolgunk van az amúgy kiváló, de itt messze nem megfelelően kihasznált Jodie Foster Gonosz Tervével, vagy a forradalmárnak szánt Spiderrel, aki valahogy mégiscsak inkább egy huszadrangú autónepperre emlékeztet. Hogy a félautomata elmebeteg gyilkost (Sharlto Copley, Blomkamp gyerekkori haverja, a District 9 hőse) ne is említsem.
Az ember ilyen körülmények közt nem állja meg – pedig az ember nagyon nem szereti az ilyesmit – hogy ne kezdjen el párhuzamokat keresni (meg találni) a Johnny Mnemoniccal, az Oblivionnal, a Crank-kel, meg azzal a filmmel, aminek az istennek nem jut az eszembe a címe, de az volt a lényeg, hogy az általános fizetőeszköz az ember élete volt, napokban, órákban, stb. mérve. (Valamint tömérdek szabadidejében az ember azon is elkezd tűnődni, hogy miért lett akkora divat mostanában szúrós szemű, szőke, középkorú menedzser csajokat beállítani főgonosznak. Férjem szerint azért, mert mindenki utálja a női főnököket, de ez persze csak az ő külön bejáratú hímsovén véleménye...).
Nagyon hiányzik továbbá a filmből az egészséges fekete avagy fehér humor. A rendező egyik nyilatkozatában olvashatjuk, hogy iszonyú viccesnek találta azt az elképzelést, hogy a gazdagok pénzt és energiát nem kímélve golfpályákat meg palotácskákat építenek a világűrben. Hát... vicces, vicces, de annyira azért nem fájt a rekeszizmom. Érdekes (kiküszöbölhetetlen) mellékprobléma, hogy az alkotók kiemelkedően sok munkát fektettek a különböző akcentusokba, Copley eredetileg hangsúlyozott dél-afrikai kiejtéssel beszél, a Jodie Foster által használt akcentusról pedig hetekig véres-belezős viták zajlottak a filmkritikusok és nyelvészek körében. Mindez a magyar szinkronban természetesen egyáltalán nem jön át.

Jó kérdés, hogy elcseszerintsünk-e több ezer forintot arra, hogy vitorlavászon méretekben zuhanjon ránk az Elsium, vagy torre...  várjuk meg szépen csendeskén, míg bemutatják a tévében. A látványcentrikus nyári blockbusterek kedvelőinek mindenképp a moziváltozatot ajánlom. Nem fognak csalódni, hiszen gyönyörűséges, egyéni vizuális világgal bíró, csodaszép munkával van dolgunk, amiben meggyőzően repkednek szerteszéjjel a felrobbantott népek. Ún. intelligens nézőknek a filmet semmilyen formában nem propagálnám, hacsak nem akarják egy-két órára szabadságra küldeni az agyukat ebben a nagy nyári melegben. Az agy is csak ember, megérdemel egy kis kikapcsolódást.






A bejegyzés trackback címe:

https://kovacsne.blog.hu/api/trackback/id/tr135465253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.