Riddick

 2013.09.14. 10:51

Felebarátaim, B-film rajongók: irány a mozi! Vár a nyár egyik legigényesebben megcsinált igénytelen filmje, a szuper B közép, a nemegyszeri, a messze nem megismételhetetlen, a könnyed szórakoztatás futóhomokból ácsolt Csimborasszója. Valaki majd hozzon ártalmatlan tűnő nájlonzacskóban pálinkát (és közben ne feledjük, ez itt egy alapvetően pozitív kritika akar lenni, de még csak a bemelegítő szakaszban vagyok).
Pálinkára főleg az első fél órában lesz szükség. Ez a rész valahogy úgy keletkezhetett, hogy az alkotók kiküldték a gázolajról elnevezett embert egy rettentő nagy ződ lepcsi elé azzal az utasítással, hogy mindegy, mit csinálsz, hombre, majd mögéd rajzolunk valami marha szépet (az a bizonyos elképesztően hülye nevű Joseph C. Nemec III lesz hozzá a production designer, aki a Terminátor 2-t is csinálta, szóval pánikra tényleg semmi ok), de most ne zavarj minket, mert ki kéne találni, mivel vezessük fel azt, hogy jönnek a szörnyek. Ne legyünk igazságtalanok: az is lehet, hogy a producerként sajnálatosan aktívan közreműködő Vin Diesel saját magát küldte ki, ezt nem tudhatjuk. A közönség tehát vérmérsékletétől függően alkoholt/fruttit szopogatva hangulatba hozza magát, miközben Riddick egy gyönyörűséges, egzotikus, kihalt sivatagban legalább annyi vérszomjas emberevő állattal találkozik, mint Adrian Brody King Kong szigetén. (Mondjuk előtte a Karl Urban-nel is találkozik, de ennek a történet szempontjából tényleg a világon semmi relevanciája nincsen, kedves utalás arra, milyen iszonyú szar film volt a Sötétség krónikája, köszönjük, igen, emlékszünk, igazán nem kellett volna. Ja, és megtudhatjuk, milyen csúnyán öregszik szegény Karl Urban. Kár.) A ma született csecsemők kedvéért felvázolják a karaktert, azt a bizonyos hidegvérű gyilkost, akiben van valami furcsa, film noir-t idéző, Humphrey Bogart babérjait a tökfőzelékbe keverő archaikus báj, ahogy Riddick a maga legyőzhetetlen és ultra cool, saját magát narráló valójában megmenti az édi tiritarka kiskutyát (nem, nem hülyéskedek, tényleg megmenti. Tiszta harmincas évek.) Innentől már csak arra van szükség, hogy két csapatnyi bérgyilkos elkezdjen rá vadászni, és yeah, tadááááá, jöhetnek a szörnyek.

Félek, hogy ez a bejelentésem véget fog vetni a Filmmagazin és köztem fennálló relatíve felhőtlen viszonynak, mégsem tudom magamban tartani, hogy anno a Pitch Black jó film volt. Nem nagyon ismerek olyat, akinek ne ez lenne véleménye (nem ismerkedek ilyenekkel, és gyermekeimnek se tanácsolom), sőt, merem állítani, hogy a film egy bizonyos kultikus státusznak örvend a hozzám hasonló moderált elmebetegek körében, nem úgy, mint szégyenletes emlékű utóda, a már említett Sötétség krónikája. Hogy a Riddick miért NEM fog kultikus státusznak örvendeni, ahhoz nem is igazán azt kell megértenünk, hogy mi benne a rossz, hanem azt, hogy a Pitch Blackben mi a jó - nem véletlen ugyanis, hogy a mostani folytatás szemérmetlenül megpróbálja egy az egyben (de tényleg egy az egyben) újra megcsinálni a nagy elődöt. (Plusz édi tiritarka kiskutya. Lám, máris felsoroltunk egy okot a kultikus státusz ellenében...)
Látszólag ugyanarról a helyzetről beszélünk: az izomagyú csávó lenyomja a szörnyeket, a mellőzhető karaktereket pedig a szörnyek a nézői elvárásokkal tökéletes összhangban megeszik. De a hasonlóság a szörnyek és a megevés szintjén véget is ér. A Pitch Black – valószínűleg inkább a véletlenek szerencsés összjátéka, semmint az alkotói zsenialitás gyümölcseként – meglepően erős karakterábrázolásokat hoz. Persze, oké, nyilván nem a Robert de Niro nagyságrendjében, de a maga kategóriájában mindenképp, sőt, nem csak ábrázolja azokat nyüves karaktereket, de még jócskán fejleszti is a szerencsés meg nem evetteket. Óriási tévedés azt hinni, hogy a Pitch Black Riddick filmje, mert nem az, Diesel mellékszerepet játszik, és mint ilyen, nagyon szépen ellenpontozza mindazokat a gyengébb fizikummal és idegzettel rendelkező, viszont egyéb izgalmas emberi tulajdonságokkal bőven felruházott (még ha kissé túlzottan szimbolikussá is tett) egyedeket, akik történetesen ugyanabba a krízishelyzetbe keveredtek, mint ő. A jópofa mellékkaraktert közepes (de inkább gyenge) forgatókönyv mellett ugyanolyan hiba volt főszerepbe helyezni, mint mondjuk Jack Sparrowt, mert a kiemelt pozícióban azonnal szembetűnnek a jellemrajz hiányosságai. Riddick-kel egyáltalán nem az a baj, amit pedig mindig fel szoktak neki róni, vagyis hogy állatszerű és erőszakos. Épp ellenkezőleg, Riddick problémája, hogy ugyanolyan tökéletesen meseszerű és valótlan mézeskalács figura, mint mondjuk a betegekkel gorombáskodó, sántikáló orvos, akinek titokban arany szíve van. Mogorva hősünk voltaképp az a  „nemes barbár”, amilyen minden jobb kisfiú lenni szeretne (meg egy-két identitászavaros kislány, akikből később Kovácsnék lesznek), a Pitch Black pedig éppen azt mutatja be, hogyan lesz szimpla barbárból nemes, miközben még csak nem is az apjaanyja vagy a szívszerelme a halála váltja meg, hanem egy vadidegené. Tisztára keresztény történet, tanítanám hittanon (innentől egyébként egy lélek nem járna erkölcstanra, hehehe). A mostani folytatásban ellenben ott a nemes szívű barbár, oszt jóvan. A gyerekeknek ez esetleg tetszhet, de a felnőttek azért érzik, hogy itt történetdinamikailag erősen kilóg a lóláb. (Nyilván Vin Diesel is tisztában van vele, csak ő szemlátomást leragadt valahol úgy 12-13 éves kora körül. Jó neki. Van elég pénze hozzá, hogy megengedhesse magának, franc a belibe.)
Az alkotók a Sötétség krónikájának kudarca után helyesen ismerték fel, hogy a főszerepbe helyezett ezüstszemű kopasz egymaga nem képes elvinni egy történetet, viszont a hibát helytelenül korrigálják. A   Riddick ellenében felsorakoztatott szereplők ugyan egészen szórakoztatóak, különös tekintettel a magyar fejvadász brigádra, akik ugyan a szó szoros értelmében nem hazánkfiai, de valahogy azonnal az Üvegtigris jutott eszembe róluk (rettentő aranyos pl. a balfék fővezér figurája, akit Jordi Molla alakít), viszont árnyaltságuk, fejlődőképességük a szükségesnek csak a töredéke, a történet (mármint az emberi történet) az istennek nem bontakozik ki. Pedig még csak nem is nevezném alapvetően elfuserált ötletnek a Pitch Black-ben oly igen sok cafatban elhunyt Johns apjának szerepeltetését (Matt Nable), legfeljebb a kiskutyával egyenértékű, ezerszeresen elcsépelt közhelynek, amiből akár valami jó is kisülhetett volna, ha valaki veszi a fáradságot, és rendesen megírja a történetvonalat. (Itt jegyezném meg, hogy a kiskutya tekintetében a szégyenletes animációtól eltekintve teljesen elnéző vagyok, a négy hónapos német juhászunk ugyanis egy az egyben olyan, mint az űrkutya – a fülek méretét és kommunikációban betöltött szerepét tekintve legalábbis mindenképp – maximum a bájos tapírkölyök-mintázat hiányzik az összképből). David Twohy, aki nem csak a Pitch Black-et írta, hanem a szintén a zseniális mellékkarakterre felépített Szökevényt is (meg az Imposztort, amit a világ jobbik felével szemben én egészen nézhetőnek tartok), itt bizony nem találta meg az egyensúlyt. Utolsó szúrásként jegyezném meg, hogy a magyar szinkronipar meg a mai napig nem találta meg Vin Diesel hangját, ami 99%-ban tönkreteszi a filmélményt (Riddick hangja lett volna nagyjából az egyetlen, ami a dialógusokat feldobhatta volna, bár tegyük a kezünket a szívünkre: ezek a párbeszédek olyan iszonyatosak, hogy az már jó...)

De kit érdekel. A Riddick egészen pontosan úgy jó, ahogy nem jó, nem próbál nagyszabású, epikus, mélylélektani meg a jó ég tudja mi minden lenni, csak egy vidám nyári film, amivel Diesel megkeresheti a következő sportkocsira valót. Látványos, gyilkolós, macsócsávós, a maga kis világában teljesen rendben van, még akkor is, ha két nap múlva a pelyhes (űr)kutya se fog rá emlékezni. Emberünk még csinál egy-két ilyet, aztán majd csatlakozik az Expendables aktuális részében a többi kivénhedt hülyegyerekhez. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kovacsne.blog.hu/api/trackback/id/tr425513024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.