Készült a Filmmagazin számára, 2011. június 6-án 

Egyet hadd szögezzek le mindjárt a legelején: nálunk a Kung-fu panda 1 kultfilm, a gyerekeim hetente átlag háromszor nézik meg DVD-n. Minden harmadik-negyedik alkalommal én is megnézem (persze a többi alkalmakkor is nézem, csak olyankor az információ nem jut el a látóidegen át az agyba). És még élvezem is. A Kung-fu panda ugyanis zseniális, egy fantasztikus érzékkel - vagy szerencsével - kibalancírozott, mindig pontosan a kellő pillanatban komoly/vicces 92 perces aranyköpés. Nem csak azért szeretem, mert remek gyermekfilm, amiből ölelnivaló kis puruttya puttónk megtanulhatja a zsidó-keresztény posztmodern minden egyes történetmesélési kliséjét, összes jellegzetes fordulatát, karakterét és poénját, hanem azért is, mert ugyanakkor a klasszikus kung-fu filmek hibátlan, minden részletre kiterjedő paródiája, ideértve a lenyűgözően autentikus műkínai zenét is. Én nem is értem, hogy aki nem szereti, az miért tesz így. (A nővérem pl. rühelli, mint varjú a rohadt tököt, bámulatos rokonai tudnak lenni az embernek....) Gondolom mondanom sem kell, hogy nagyobbik leányivadékom Tigris mesterként nyerte meg idén a jelmezversenyt, egy 24 emberórás projekt keretében elkészített jelmezben, mely többek között egy narancssárga melegítőből, harminc méter fekete szigszalagból és tíz pár férfizokniból állt.

Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy még egy ilyen csodát lehetetlen készíteni, mi több, próbálkozni is teljesen felesleges. Jó előre ki is fentem a mérgezett ecetbe mártott billentyűzetemet, hogy mekkorát fogok én most itten epeömleni. Ám a Kung-fu panda 2 minden várakozásommal ellentétben majdnem hogy teljesen élvezhető volt (különben is, mertem volna én egy rossz szót szólni, mikor a kölök úgy számolta a napokat moziba menésig, mintha a karácsonyt várná....). Ha nem szenvedett volna a második részek általános és szemlátomást gyógyíthatatlan betegségeiben, még tán egy százszázalékot is megeresztettem volna.

Tipikus folytatásként a Kung-fu panda 2 arról szól, hogy szeretett pandánk (Jack Black) megpróbálja felderíteni saját titokzatos múltját. (Az első rész felülmúlhatatlan poénja volt, hogy mindenki magától értetődő tényként kezelte a liba fiát, aki egy panda). Erre jó esélye nyílik, mert Shi-fu mester (Dustin Hoffman) elküldi az Őrjöngő Ötössel együtt (Angelina Jolie, Jacky Chan, Seth Rgen, Lucy Liu, David Cross), hogy üsse ki a gonosz Páva mestert (Gary Oldman), aki farkasok seregének parancsol, egész Kína vesztére tör, és már legyőzte a három legerősebb helyi kung-fu mestert. (Krokodil Mester szerepében ki mást hallhatnánk, mint az ezerarcú színészkolosszust, Jean Claude van Dammét...). Úgy tűnik, Páva mesternek nagy szerepe volt Pó múltjában...

Ez természetesen egy ugyanolyan közismert, rengetegszer feldolgozott alaptörténet, mint az első részé volt. A forgatókönyv-íróknak azonban szembe kellett nézniük a második részek klasszikus kínos problémájával: nem volt egy teljes filmnyi ötletük. Hogy miért, azt nem tudom, a „mindjárt rájövök, ki vagyok én valójában” jellegű meséknek nagy hagyománya van, rengeteg filmből összeszedhették volna a hiányzó jeleneteket és karaktereket. Ehelyett az erős kezdés után a műalkotás kellős közepére betettek egy roppant látványos, 30 perces akciójelenetet, amire dramaturgiailag ugyan az égvilágon semmi szükség nincs, de kellemesen el lehet vele ütni az időt. Még csak nem is mondom azt, hogy ez feltétlenül hiba volt, gyerekek tátott szájából kiesik az egészségtelen pattogatott kukorica, férjem, a nagyszabású csatajelenetek önjelölt szakértője elismerően csettint, meg hasonlók. A filmnek azonban hosszú időbe telik, mire visszatalál önmagához, és a panda egy kicsivel többször hal meg majdnem, mint feltétlenül muszáj lenne. Egyébként a Kung-fu pandában feltalálni a puskaport legalább akkora bravúr, mint a Jégkorszakba beletenni a dinoszauruszokat. Intellektuálisan kissé sértve érezzük magunkat („Má’ megin’ mivel próbálják ezek itten eladni a nagy francos semmit”), de azért titokban elismerjük, hogy csudaszép robbanásokat meg tüzes effekteket csináltak, öröm nézni.

 A termék élvezeti értékét eléggé rontja a második részek másik klasszikus kínos problémája is, a rossz poénok. Az első rész viccei azért voltak zseniálisak, mert belopták az esendő embert a kung-fu filmek furcsa, könyörtelen, népmeseszerű világába, ugyanakkor nem törték meg a ritmust, tökéletesen illeszkedtek a történetbe. A helyzetkomikum messze túlmutatott a „habostortát nyomtak a járomcsontomba” szinten, a vicces megnyilvánulások pedig nem voltak kínosak. A poénok árnyalták a mesét, de egyetlen pillanatra sem tették komolytalanná. A Kung-fu panda 2 vizuális ökörködései még úgy elmennek, még ha egyik-másik már kissé elcsépelt is, ám a verbális megnyilvánulások nagy része vállalhatatlan, Disney-Pixar-Dreamworks sorozatgyártott, borzalmas one-liner (a felügyeletemre bízott kultiválatlan gyermeksereg legnagyobb örömére, ők visongva ugráltak egymás ölébe a gyönyörűségtől. Hát mi lesz ezekből a mai fiatalokból, jajajajajaj....). A negatív főhőst, Gary Oldman ide vagy oda, sikerült majdnem agyonvágni három-négy kifejezetten felesleges, „hehehe, nézzétek micsoda faszkalap egy ökörmajom vagyok” jellegű benyögéssel, pedig hányszor, de hányszor elhárfázta Kovácsné az arra kíváncsiaknak, mit ér egy film komolyan vehető gonosz nélkül... (Ahol az örökös kivétel Igthorn herceg meg a gaz Skeletor. Ők azonban mindketten végtelenített tévésorozatban szerepeltek, ahol a dramaturgia többet megengedhet magának). A „tükör előtt elpróbálom, mit fogok mondani ősi ellenségemnek” című soha nem működő, ennek ellenére kötelező viccre még az a 6 éves feslő rózsabimbó kisleányom is azt mondta, hogy „Hát ez hülye”. (Hát mi lesz ezekből a mai fiatalokból? Filmkritikus. Jajajajajaj....). Az első részben Tai-lung vívódása éppen elég volt ahhoz, hogy a negatív szereplő egy kicsit kiemelkedjen a síkból, de nem fajult picsogássá. Páva mester és az ő konfliktusa a szüleivel eléggé erőltetett vonal, inkább ront, mint dob a figurán.

Hogy mindezekhez képest a dolog mégiscsak élvezhető, az kész csoda, de így van. A film szerencsére magára talál egy idő után, mondhatni az alkotóknak sikerül puszta kézzel visszarakni a kisiklott Combinot a vágányára. Akármennyire komolyan vehetetlen a panda, a karakter fejlődése valahol mégiscsak hat ránk, a naiv kisgyermekeket meg teljesen lenyűgözi, sírnak, nevetnek, pont ott ahol kell. Szegény kis agymosott árvák, gondoljuk magunkban némi lenézéssel, no nem mintha mi nem sírnánk meg nevetnénk velük együtt. A cukiság faktor pedig a mérési tartományon kívülre szárnyal, mikor bemutatják Pó gyerekkorát, amikor nagy buta kövér panda helyett még pici buta kövér panda volt, retket evett és nem akart alsónadrágot venni.

Azt itt és most deklarálom, hogy 3D-s filmet MINIMUM így kell megcsinálni. Persze egy full CGI alkotás esetén nem kunszt, mondhatnánk, de igenis kunszt. A Kung-fu panda 2 tökéletesen kihasználja a teret, valóban „befelé” nézünk a varázsdobozba, kivéve mikor mindenféle hegyes tárggyal az orcánka bökdösnek. Sikoltoztak is a purdék rendesen. Átgondolt, szép munka, gratulálunk. Ellenben nagyon gyakran volt határozottan olyan érzése az embernek, hogy egy konzolos/PC játékot lát, szintekkel, pályákkal stb. Hogy ez poénnak volt szánva, vagy az elmaradhatatlan játékok reklámkampányának része, azt nem tudom, valószínűleg mindkettő.

Gyermekem és sok kis zsezsegő osztálytársa – akik egyébként a moziban két hosszú sorban ízlésesen elrendezve egészen pontosan úgy néztek ki, mint a kung-fu pandában a lakosság, sok helyes kis nyuszika meg malac, erős táplálék-fixációval – úgy nyilatkoztak, hogy a film minimum 162 % (bár utána többen megkérdezték, mi az hogy százalék). Unokahúgom, aki a lázadó korszakában van, fennhangon hirdette, hogy „a vége nagyon szirupos”, aztán mikor nem figyelt senki, még odasúgta, hogy „a kis pandát meg kellett zabálni”. Ennyiből azt hiszem nyilvánvaló, hogy a Kung-fu panda 2 az idei nyár kihagyhatatlan (és a járulékos műanyag gagyitömeg miatt valószínűleg megkerülhetetlen) mesefilmje lesz, 6 éves kortól felfelé bátran ajánlom mindenkinek. Elvégre kell valami viszonyítási alap a gyereknek, ha majd a későbbiekben rászakadnak az etűdök a gépzongorára.

80%

UI: A fenti kép címe a következő: "Kiképzés tengeri harcra". A gyermek koncentráló képességét remekül illusztrálja, hogy a műalkotásról kizárólag a panda maradt le. A rajznak alapvetően semmi köze nincs a filmben látható jelenetekhez, kimondottan nőies hozzáállású cukorfalat kislányom egyszerűen továbbgondolta a mesét, és betett egy szerinte igencsak hiányzó véres jelenetet (: