A csehszlovák televízió kísérleti adása a Csejtei Rémről

Hogy mi igaz abból, amit párszáz év alatt Báthory Erzsébetről összehordtak, az kb. akkor fog kiderülni, mikor előkerülnek az eredeti 3D-s film- és hangfelvételek. Vannak, akik a grófnőt a történelem legkegyetlenebb sorozatgyilkosaként tartják számon, akinek nem kevesebb, mint 600 áldozat szárad a lelkén. Vannak, akik szerint koncepciós per áldozata lett, azaz nem is gyilkolt, vagy ha igen, akkor csak a kor szokásainak megfelelő mennyiségben, az egész legenda csak arra szolgált, hogy nevét befeketítsék, és vagyonát az udvar szerezhesse meg. Hajdani miniszterelnökünk, Antall József pre-politikusi életében disszertációt írt feltételezett elmebajáról. Születtek róla történelmi filmek, horrorfilmek, sőt leszbikus pornó is. Sokak szerint élete és munkássága többet rontott a magyar-szlovák viszonyon, mint két köbméter nyelvtörvény.

Jurak Jakubisko, a külföldön is elismert ex-csehszlovák rendező a koncepciós vonalat követi. A történet szerint Báthory Erzsébet (felnőttként a brit Anna Friel alakítja), akit a kor szokásai szerint olyan 5-6 éves kora körül már eljegyeznek későbbi férjével, Nádasdy Péterrel (a 300-ból ismert Vincent Regan), kezdettől fogva valamilyen betegségben szenvedett, amitől látomásai vannak. Állapotának nem tesz jót férje gyakori távolléte a török fronton, az öt gyermek születése, a körülötte röfögő XVI: századi értelmiség, ráadásul ott van még a katolikus-protestáns viszály, a Habsburg terjeszkedés, a családját körülvevő szövevényes intrikákról nem is beszélve. Életébe változatosságot hoz, mikor találkozik a később Caravaggio néven elhíresült talján hadifogollyal (Hans Matheson), illetve amikor egy szerencsétlen baleset folytán (a férje véletlenül megmérgezi)  kezelni kezdi helyi vasorrú bába (Deana Horváthová). Mikor Nádasdy elhuny, az addig is kissé ellentmondásos jellemű jóbarát, Thurzó György (Karel Roden, akit láthattunk a Spílerben, de akár a Hellboy II-ben is) megpróbálja rátenni a kezét a családi vagyonra. Thurzó nem választhatja a nyilvánvaló megoldást, mert a grófnő halála örökösödési problémákat szülne, az asszonyt nem nyilváníthatják boszorkánynak, mert akkor az egyházé a préda, és perbe fogni sem egyszerű, mert ahhoz legalább féltucat másik nemes tanúvallomása kéne. Persze el is vehetné, de az özvegy minden találkozásukkor vagy leköpi, vagy megpróbálja levágni a fejét, a frigynek tehát nincs igazán esélye. A történet komplikáltságát és komorságát enyhítendő felbukkan két szerzetes (Bolev Polivka és Jirí Mádl tüneményes alakításában), akik a grófnőről szárnyra kapó mendemondákat próbálják kivizsgálni a helyi érsek számára, közben mintegy mellékesen feltalálva a görkorcsolyát, az ejtőernyőt és az elektromosságot is.

Mint a mellékelt ábra mutatja, a film sztorija nem egyszerű. Döcög is rendesen, annyi mindent próbálnak nekünk egyszerre megmutatni mind történelmi, mind mélylélektani vonalon, hogy időnként az ember kénytelen elővenni a „Káptalannak alkalmatlan” igazolását. (Itt hívnám fel a figyelmet egyébként arra, hogy a filmben szereplő Zrínyi Miklós nem a kötelező tananyagos Zrínyi, hanem a kevésbé ismert Zrínyi VI. Miklós, a vetítés után ugyanis többeket hallottam morogni arról, hogy a rohadt tótok befeketítették a patinás magyar hőst.) A vasorrú bába üzelmei képviselte misztikus vonal csúnyán kilóg az egészből, ha már politikai koncepciós per, akkor ne bizonygassák nekem képi eszközökkel a természetfelettit. A szerelmi szál meg azért lóg ki, mert azon kívül, hogy bepillantást nyerhetünk Hans Mateson nemzetközi szinten elismert hátuljába, voltaképp csak annyit tesz hozzá a történethez, hogy a festőnek gyakorolnia kellett az anatómiát, azért kellett néhány hulla a házhoz. (Ez a szál egyébként a többivel ellentétben tényleg 100% fikció.) Feleslegesek az első rész kisszabású csatajelenetei, ahol a kevés számú statiszta az Egri csillagok double feature változatából ismerős képeken hadonász sztaniolpapírból hajtogatott kardokkal a nyájas napsütésben, a szép ződ gyep közepén. (Különben lehet ám, hogy a készítőknek igazuk van. Miért tenne fel a napocska az orcájára egy bézs színszűrőt minden csata alkalmából, miért lenne pont sáros idő, miért vonulnának ki a felek kopott páncélokban, miért mozognának lassítva, pláne photo fahrtban. Csak az ember ezeket már valahogy úgy megszokta az utóbbi időben...). Mosolyra fakasztanak az olyan jellegű megoldások, mikor a szigorúan titkos küldetésben járó szerzetesek a többszáz fő részvételével zajló temetés  kellős közepén küldik útjára csuhájuk alól a postagalambot, vagy amikor a szenvedélyes sakkjátékos Thurzó szintén szigorúan titkos ügynökeinél mindig van egy sakkfigura, hogy haláluk esetén azonnal lehessen tudni, ki küldte őket. Szükségtelennek tartom a narrációt, igaz, hogy én személy szerint is nehezen viseltem, és ahol tehetem, üldözöm. A fenti problémák miatt pedig az ember akaratlanul is észrevesz afféle apróságokat, hogy dámvadakat mutatnak, mikor valaki a párbeszéd szerint éppen őzeket lát, hogy az eredeti helyszíneken forgatott részeknél vasrudak erősítik a boltíveket, illetve bikini mintában vannak lebarnulva az egyszeri török háremhölgyek. 

Nem akarok a honi filmipar ellen beszélni, de egy magyar szuperprodukciónál ilyenkor jönne az, hogy „a színészeket meg nyugodtan haza lehetett volna küldeni, otthon kevesebb kárt csináltak volna”. Itt viszont nem jön. Hogy miért kell minden exportra szánt kelet-európai filmbe beletenni a Franco Nero-t, azt nem tudom, de nem is ő a lényeg. A Báthoryban minden egyes színész kitűnő, a legkisebb szerepekben is, mind a hazaiak, mint az importanyag. Valami egészen különös, friss és üdítő koktél jön létre, ahol a nyugatiak egy kicsit kelet-európaiasan játszanak, a helyiek meg egy kicsit nyugatiasan, stílusukat tekintve érezhetően különbözően, de mégis hibátlan egészet alkotva. Anna Friel meggyőző, pedig nem könnyítik meg a dolgát, mert a forgatókönyvíró nem követi el azt a hibát, hogy összekeveri Báthory Erzsébetet a Szeplőtelen Szűzzel. Karel Roden komplex intrikus figurája egyszerűen zseniális.

A kissé széteső forgatókönyvet végül is megmenti maga az előadás. A film második felétől kezdve, a törökök és Caravaggio távoztával ugrásszerűen javul a díszletek és kosztümök minősége (az épített díszletek sajnos sokkal jobban működnek, mint a restaurálás miatt kissé múzeumszerű eredeti épületek), a megvilágítás,  a párbeszédek, és nem utolsó sorban maga a sztori. Báthory Erzsébettel kapcsolatban nagy revelációt ne várjunk, a filmnek természetesen nem az a dolga, hogy igazságot tegyen. Láthatunk néhány valóban érdekes karaktert, megpróbálhatjuk megérteni a 300 évvel ezelőtti gazdasági és politikai helyzetet (ami egyébként meglepően hasonlít a jelenlegire, csak rosszabbak a tisztálkodási lehetőségek és még olcsóbb az emberélet), és elgondolkodhatunk, hogy amit majd este a híradóban látunk, az mennyivel objektívebb vagy igazabb, mint a Báthory per fennmaradt dokumentumai.

Internetes élményeim alapján azt gyanítom, hogy aki hazánkban meg akarta nézni ezt az eredetileg 2008-ban megjelent filmet, az már réges-régen megkezdte a torrentezésért járó 120 éves, sóbányában letöltendő büntetését, de ha valaki mégis elmenne a moziba, annak azt ajánlom, hogy érkezzen legalább fél óra késéssel, igyon meg egy jó kávét a büfében, majd osonjon be a sötétben, és tekintsen meg egy kitűnő, egyórás filmet. Ha a Báthory film első felét mindenestül kidobják  a fenébe, kaphattunk volna egy már-már nyugati színvonalon elkészített, mégis szívet melengetően kelet-európai alkotást, melynek egyik fontos erénye, hogy magyarnak, szlováknak egyaránt kedves lehet. Azért így sem volt rossz.

65%