Készült sajtóanyag alapján, a Filmmagazin számára
Hadd okítsam kissé a nagyérdeműt: a „sucker punch” jelentése váratlan támadás, ütés, mint mikor a téli túraöltözékében kissé férfias habitusú Kovácsnét „Megvagy Zsolti!” felkiáltással szájon vágta egy ukrán a sátoraljaújhelyi vasútállmáson, majd zavartan bocsánatot kért a tévedésért. A Sucker punch-csal a Warner Bros valóban váratlan ütést mért a mozijárókra – a stúdiónak mégis lett női főszereplős filmje, azok után, hogy Jeff Robinov, a filmstúdió elnöke 2007-ben (állítólag) kijelentette, hogy nincs az a kaporszakállú mennybeballagó, hogy még egyszer hitvány asszonyembert engedjenek a rivaldafénybe, mert az ilyesmi csak viszi a pénzt. Robinov a kisebbik rosszat választotta, és nem törődve azzal, hányan titulálják majd gumigerincű nyálkaembernek, azonnal cáfolta, hogy az ő száját valaha is elhagyta volna a „hitvány asszonyember” toposz, különös tekintettel a rivaldafényre. Erre a stúdió, mondhatni teljesen váratlanul, azonnal érdeklődni kezdett Zack Snyder nős-lövöldözős ötlete iránt, amire annak idején a Watchmen elkészítése miatt nem jutott idő.
A nős-lövöldözős film egyáltalán nem olyan halva született ötlet, mint azt az ember első hallásra gondolná, elég, ha felidézzük a (köztünk szólva valami gyalázatosan rossz) Kaptár filmek sikerét, a szinte teljesen emészthető Utánunk a tűzözönt, vagy a többek közt ezeket is parodizáló Terrorbolygót. Megfigyeléseim szerint egy széles és egyre növekvő réteg támogatja azt az elképzelést, hogy a jó nő voltaképp egy F kosaras dúracél melltartót viselő férfi, aki mindenféle langymeleg érzelmeskedéstől és kötődéstől mentes, viszont tetszőleges fegyverrel bárkit bármikor kiirt. (Egyébként az ellenkező koncepció is terjedőben van, vagyis hogy az igazán kívánatos férfi egy érzékeny, odaadó, kissé borostás nő.) A nős-lövöldözős film sikere azon múlik, hogy találunk-e olyan főszereplőt, akire alkatilag passzol az F kosaras, ugyanakkor nincs olyan benyomásunk, hogy a hölgy legnagyobb problémája a gépfegyverrel az, hogy használat közben esetleg letörheti a körmét.
A Sucker punch már csak azért is izgalmas vállalkozás, mert nem egy amazonnal dolgozik, hanem mindjárt öttel. A filmkészítői körökben manapság oly igen népszerű, barnában és aranysárgában kitűnően ábrázolható ötvenes években egy élénk képzeletű hajadont, Babydollt (Emily Browning, aki majdnem eljátszotta a Twighlight főszerepét, de ennél nagyon sokkal több nem tudható róla) mostohaapja tébolydába zárat. Mivel onnan csak lobotómia után van esély a kijutásra, a lány egy (filmkészítői körökben manapság még az ötvenes éveknél is népszerűbb) elképzelt világban keres menedéket. Hamarosan elmosódik a határ álom és valóság közt. Az mondjuk érdekes vonatkozása a történetnek, hogy az álomvilág központi eleme egy kupleráj, ahol a klienseket (pl. a mutáns nácikat, hogy csak a legátlagosabbakat említsem) erotikus színpadi táncokkal kell szórakoztatni, de hát ízlések és pofonok, a tébolydánál biztos a kupleráj is vonzóbb alternatíva, meg különben is, nem árt, ha a közönség-centrikus műalkotás nem csak a vértől csöpög. Babydoll szövetkezik négy másik lánnyal, és elhatározzák, hogy törik, ha szakad, legyőzik fogvatartóikat, Madam Gorskit (Carla Gugino, a Watchmenben is szerepelt), Bluet (Oscar Isaac, az utolsó Robin Hood mellett volt János király) és a pókerfanatikusok számára igencsak beszédes nevű High Rollert (Jon Hamm). A négy segéd-amazon kissé Ronin-szerű felállásban a hűséges Amber (Jamie Chang, amerikai reality műsorok nálunk szinte ismeretlen csókos szájú üdvöskéje), a szókimondó Rocket (Jena Malone, a Donnie Darkoban láthattuk, bár szerintem ott mindenki a vérnyúlra figyelt), a sokat tapasztalt Blondie (Vanessa Hudgens a High School Musical-ből, aki világéletében akciófilmben szeretett volna játszani, de fene se tudja miért eddig mindig elhessegették a rendezők) és a nem túl lelkes Sweet Pea (Abbie Cornish, aki Cate Banchett fiatalkorát alakította az Elizabethben).
Ha én ellenség lennék, már a nevek hallatán a nyakamba kapnám a lábam (és úgy szaladnék el, mielőtt valakinek változatos leszbikus képek villannának át azon a rosszindulatú agyán), de a pszichológiailag kevésbé érzékeny ellenségek lenyomására a miniszoknyás hölgyek teljes fegyverarzenállal is rendelkeznek, a szamurájkardtól az aknavetőig bezárólag, valamint egy titokzatos tanácsadóval (Scott Glenn, ő a Bárányok hallgatnak óta nem igazán kapott nagyobb filmben szerepet), aki a nők helyett az agymunkát végzi, hogy a nemi szerepek azért ne zavarodjanak össze teljesen.
Tiszta anime, nem? De. Pontosan ezt várjuk a 300 rendezőjétől, az igazi, 100%-os, képregényszerű szórakoztatást, valami iszonyúan egyszerű mesét a jó és a rossz harcáról, rengeteg szemtelenül hatásvadász effekttel. Valószínűleg nem is fogunk csalódni, bár kérdés, nem lesz-e kissé túl egyszerű, vagy ellenkezőleg, elég egyszerű lesz-e az a történet, ahol a bögyös nenők a sárkányoktól a B52-es bombázókig mindenkit felkoncolnak. Minden az egyszerűség mértékén bukik, kérem. Snyder másik híres filmjének, a Watchmennek pont 20 perccel kellett volna egyszerűbbnek lennie, hogy osztatlan sikert arasson.
Az F-kosarak izgalmas témájára visszatérve: a képek és előzetesek alapján az emberanyag-felhozatal illetve a képi világ tényleg a 300-zal lesz összemérhető, ráadásul a koreográfiáért és kaszkadőrmutatványokért ugyanúgy Damon Caro felel, mint az ógörög extravaganzában (meg Zack Snyder összes többi filmjében). Ki tudja, talán valamelyik viszonylag ismeretlen hölgy számára ez a film olyan ugródeszka lesz, mint Gerald Butlernak volt hajdanán a tőszavakban beszélő, de szemet gyönyörködtető húsformákkal bíró Leonidász király szerepe.
A színésznőknek 12 hétig tartott, hogy kigyúrják magukat a megerőltető akciójelenetekhez (valamint a kupiban előadott varieté betétekhez), a főszereplőknek például rutinfeladatként kellett 95 kilót kinyomniuk, és állítólag napi hat órában gyakorolták a különböző harcművészeti technikákat.
Harcművészeti technikákra márpedig szükség volt, mert mint az már az eddigiekből is kiderülhetett, a film javarészt arról szól, hogy a csajok három létsíkon – a valóságban (tébolyda), a valóságot imitáló álomvilágban (kupleráj) és a full fantáziavilágban (ahová beférnek mindazok a gépek és szörnyek, amik a tébolydába pl. nem férnek be) kaszabolják az ellent. Amit pedig a hölgyek a 95 kiló után sem tudnak megcsinálni, azt majd megcsinálja a technika, és az előzetesek szerint lesz min legeltetni azokat a vájt szemeinket. A Sucker punch művészeti vezető nem más, mint Rick Cater, aki 2010-ben az Avatar látványtervezőjeként kapott Oscar díjat, de dolgozott a Jurassic parkban, sőt, a Vissza a jövőbe sorozatban is. A vizuális trükkök kivitelezését az ausztrál Animal Logicra bízták, ahol annak idején többek közt a Mátrix trilógia (és persze a 300) felturbózása zajlott. A hozzám hasonló begyöpösödött konzervatívoknak jó hír, hogy a film nem 3D-s, tehát egyrészt nem kapunk fejfájást, másrészt senki nem fog feleslegesen repkedni, illetve hullámvasutazni, csak azért, hogy mi azt mondjuk, hogy vóv. Az adrenalin löket további fokozása érdekében az alkotók ütős zenéket válogattak össze, a modern dübörgősök mellé bekerült egy-két olyan, szívemnek kedves, antik csapat is, mint a Led Zeppelin vagy a Def Leppard.
Most már csak az szúrhatja el az egész koncepciót, ha Zack Snyder költői dühében elfelejti, hogy nem videóklip-sorozatot rendez, hanem filmet. Nem mintha bármi baj lenne pl. a Heavy Metal című feledhetetlen klasszikussal, ami szex, erőszak, elvadult látvány és vidám tánczene tekintetében bármely mai alkotással felveszi a versenyt, de most azért valami másra számítunk. Az álomvilágos történetek halála, ha a rendező maga is elhiszi, hogy tényleg mindent lehet, és a sztori a karakterekkel együtt egyszer csak eltűnik a minden mögött.
A magam részéről én nagyon várom ezt a filmet, az előzetesére már hónapokkal ezelőtt felfigyeltem. Nem tehetek róla, de szeretem, ha a kedvemben járnak, ha mondanak nekem esti mesét, mint gyerekkoromban, és nem utolsó sorban azt, ha nem próbálnak meg becsapni azzal, hogy a francos nagy semmit megpróbálják agyondimenzionálni. (Igen. Én még mindig mérges vagyok a Fekete hattyúra, bár tudom, hogy egyedül vagyok vele.) Szinte biztos vagyok benne, hogy a Sucker punch pontosan az lesz, ami: stilizáltan véres, indokolatlanul ámde csak szimbolikusan erőszakos, szexuális energiáktól túlfűtött ugyanakkor nemi szervektől tartózkodó, lakkozott műbőr szinten fetisiszta, egyáltalán, éppen olyan komoly és mély, mint egy Blikk vezércikk (tehát sajna csak 18 éven felüliek hipózhatják vele az agyukat). Egy élőszereplős rajzfilmet várok, ugyanolyat, mint mondjuk a Sin City volt. Már előre fenem a pattogatott kukoricámat.
