Az alábbi történet majdnem pontosan így történt. Jó, jó, a zombit én tettem hozzá. De a lényegi része csakugyan megesett.

Patikában n elemű sor kígyózik, ahol n tetszőleges, 10-nél nagyobb természetellenes szám. Patikus nénik egyelőre győzik a rohamot - január 2. van, idáig mindenki visszatartotta, amit vissza kellett tartania, csak az igazán kitartóak hemzsegtek el az ünnepnapokon a helyi ügyeletes patikába, ami egy zseniális újításnak köszönhetően immár nappal is zárva van, és az istenadta nép odakint bokázik a mínuszban a kisablak előtt, míg sorra nem kerül...

Szóval patikus nénik győzik a rohamot, de már közel a vég. Egyiküknek hátra kell mennie valami kikeverős orvosság adataival, de nyilván beleesik az egyik rosszakarója által odaplántált medvecsapdába, mert nem nagyon jön vissza. Az elöl maradó szerencsétlen pedig váratlanul szembesül Bözsi nénivel.

Bözsi néni név szerint helyi, de jellegét tekintve univerzális jelenség, a kedves szomszéd, aki mindenki helyett elmegy a patikába, és az összegyűjtött receptekre külön kerekes szatyrot rendszeresít. Ami nagyon szép, és nagyon közösségi dolog lenne, ha Bözsi néni orvos lenne, vagy látnok, aki maradéktalanul tisztában van minden egyes páciense  gondjával-bajával, tehát részint értelmes információkat közvetítene a patikusok felé, részint értelmezhető válaszokat adna a felmerülő kérdésekre. Az se lenne rossz, ha Bözsi néni rendelkezne valamiféle radarral, ami jelzi neki, ha a patikát megszállja a kannibalizmusra bármikor hajlandó, kulturált sorban állás génjétől valószínűleg mesterségesen és eleve megfosztott tömeg. De nincs neki.
Mint említettem, ünnepek után vagyunk, tehát Bözsi néni kipihenten, csúcsformában érkezik a kisablakhoz. A recepteket röpke 10 perc alatt lerendezi (igaz ugyan, hogy egyiket se írta alá senki, és ez fecninként egyenként derül ki), de micsoda az a 10 perc, csak mulandó semmiség. Lenne, ha itt vége volna a dolognak. Ekkor jönnek ugyanis a kellékek és kiegészítők. Addig vagyunk jók, amíg a patikus néni, aki nyugodtan felléphetne Uri Gellernél, mint memóriabajnok parafenomén, nagyjából tudja, melyik Béla bácsi melyik végbélkenőcséről van szó. Ám a cirkuszi mutatványnak hamar vége szakad, mikor Bözsi néni váratlanul hashajtót kér.
- Kinek lesz? - kérdi rutinosan a patikus.
- Nem tudom. Csak fel van írva. - (Háttérben az egyik hímnemű kuncsaftnak lassanként az arcába süppednek a szemei, és bőre zöldes árnyalatot vesz fel)
- De mi a neve?
- Özvegy Tilinkóné Erzsébet.
- Nem magának, hanem a szernek.
- Azt nem írtam fel - (a zöldes arcú úr hörögni kezd, lefittyedt ajkai közül nyál csorog és isten tudja honnan, elővesz egy baltát) - Pedig mondták, de mire ideértem, elfelejtettem. Tessék mondani ilyen neveket, hátha akkor eszembe jut. (Ez még a zöldes arcúnak is sok. A baltával fejbe csapja magát, a továbbiakban nincs vele gond.)
Patikus néni szemlátomást meg akarja nyerni a Patikus Nénik Udvariassági Versenyét.
- Stadalax, Eucarbon, Colon Cleanse...
- Mondja ezt még egyszer...
- Colon Cleanse.
- Jaj, tessék már betűzni, nem értem. (Valaki a sorból javaslatokat tesz, mit kellene betűzni Bözsi néninek és hová, de a csigavérű többség egyelőre ura a helyzetnek. Már a zombi tetemét is bebalzsamoztuk ránctalanító krémmel, az úgy összehúzta a bőrét, hogy moccanni sem tud, ha esetleg feltámad)
- C-O-L-O-N C-L-E-A-N-S-E
- De hát az előbb nem is ezt mondta!
- Tetszik tudni, ez angolul van. Kolonklínsz.
- Ilyen külföldi vackot biztosan nem kértek. Mondjon még legyen szíves...
Patikus néninek az elkövetkező három hétben valószínűleg flexszel se fogják tudni eltávolítani a mosolyát.
- Tisasen, Dulcolax...
- A dulkó-izé, az ismerősen hangzik. Mennyibe kerül?
- 1000 forint.
- Az nagyon sok. Akkor biztos nem az volt.
Patikus néni még hisz abban,  hogy az einsteini logika kormányozza az univerzumot, és próbál d-vel kezdődő, ulcolax jellegű hangzósorra végződő szereket mondani, de hamar kifogy az ötletekből. Közben a sorban állók statáriális bíróságot szerveznek, de egyelőre nem tudnak megegyezni, megilleti-e a védelem joga Bözsi nénit, vagy helyből ráhajítsák a homeopátiás szekrényt. A helyzet megoldódni látszik, mert Bözsi néni váratlanul felrikkant:
- Megvan! Eszembe jutott! Smecta!
- De hát az nem is d-vel... SMECTA???? Az nem hashajtó, hanem székletfogó!!!!
- Tudtam én, hogy valami a szarral...
Sajnálom mindazokat, akik idáig elolvasták, mert csalódniuk kell: nem tudom, mi lett a történet vége, mert nagyjából ez volt az a pont, mikor átmentem a másik gyógyszertárba. Távozás közben még hallottam Bözsi néni hangját:
- És kértek tápszert is... Nem, nem tudom, mennyi idős a kisbaba, tudja, a Jutkáék kisonokája, olyan szép kislány lenne ha nem lenne olyan ronda. Mondjon már kedveském ilyen tápszer neveket, rá fogok jönni.