avagy
Képzelt riport egy magyarországi folkfesztiválról.
Játsszák: az elmúlt huszonegynéhány év tetszőleges magán- és közszereplői.

A zavaros víz fortyogva rohan közvetlenül az út mellett, az egész falu lelkesen lapátolja a homokot, hordja a zsákokat, kivéve a részeges Jóska bácsit, aki minden nap ez időtájt szokott a gáton elbiciklizni kocsma irányszögön. A gát is megvan, meg a bicikli is, Jóska bácsi derékig a vízben kissé csodálkozva pislog a svejcisapka alól, de rendületlenül teker tovább, múlhatatlan derültséget okozva a helybélieknek, akik direkt nem szóltak neki.
- Ne röhécseljenek nekem itten, a jó szentségit neki, nem látják, hogy Nemzeti Katasztrófa van? Hogy lesz ebből 8 órás híradó, mi?
- Ki.... mi....
A plébános tér magához először.
- Meneküljön ki merre lát, megjött a Központi Bizottság! – tör fel belőle a régi reflex, de már késő. A folyón csodaszép, áramvonalas gyorsnaszád tűnik fel, rajta a negyven fokban is nyakig gombolt fekete zakóban egy egész sor hűtőszekrény-alkatú, kellemes arcú fiatalemberrel. Legelöl messziről csillogó makkos cipőben szemből kormányszóvivőnek, profilból mexikói axolotlnak látszó figura áll, kezében szócsővel.
- Na így már sokkal jobb! – ordítja. – Az ember esze megáll, mindent elönt a Tisza... Mi van?... Mit akarsz?... Akkor a Duna. Ez is tó, az is tó. Szóval mindent elönt a Tisza, ezek meg itt viháncolnak. Hát, akkor kikötnénk.
- De hát... – rebegi a nyakig sáros polgármester, aki hajnal három óta egyetlen egyszer állt meg, amikor intézkedett, hogy Jóska bácsit engedjék fel a gátra – Lássa ja zúr ottan azt a jegenyét? Ott vót a kikötő, illetve most is ott van, mi meg itt vagyunk, az a nagy fekete a kettő közt meg a nyócszáz köbméter uszadékfa....
- Szájat befog. Itt a Miniszterelnök Elv... Úrist... Úr. Ha ő azt akarja, akkor maga hidat fog csinálni.
- Én ezzel a csúzos derekammal...
- Vesszük ám,  bátyám, vesszük ám. Fogadjunk, maga se ezzel a szöveggel akart bekerülni a Napi Replika Kommunista Fenyegetés rovatába.. Na mindegy. Akkor maga, maga meg maga ott... Igen maga is, hat hónapos terhesen még munkaképes az ember lánya nem igaz, hehehe...Ja, nem terhes. Bocika. Izé... Bocsika. Na szóval maguk pattanjanak ide, kapják fel a Nemzet Naszádját, aztán irány a part, hippszi-hoppszi. Nem érünk rá egész nap, nem csak magukat sújtja a Nemzeti Katasztrófa.
A falubeliek kétségbeesve néznek egymásra, végül a kőműves és a traktoros nekigyürkőzik. Majdnem leejtik a naszádot, egy helyen még a sztaniolpapír is lehámlik róla a nagy kapkodásban, szerencsére a helyi romos kocsma pultosnője kiveszi a kezükből, és gyengéden partra helyezi a járművet. A naszádból tucatnyi „katasztrófa és     védelem” feliratú cingár emberke pattan elő, és a fekete zakósokkal vegyest elözönlik a partot. A szócsöves szemlátomást elemében van.
- Úgy... Oda szórjátok ki a hungarocell morzsát... Nagyon jó... Lapátok készen vannak? Remek. Zsákok? Nagyszerű. Maguk meg mit tátják itten a szájukat? Tűnjenek innen hátrébb.
- De hát a Duna...
- Az itt lesz egy óra múlva is, pánikra semmi ok. Mi van, mit mondasz Lajoskám? Kell egy vágókép? Oké. Maguk ottan... Jöjjenek csak ide... akkor hozzák őket ide. Nem igaz, mennyire nincs itt ma Nemzeti Együttműködés.
A fekete zakósok a szócsöves elé terelnek néhány megszeppent falubelit.
- Mehet, Lajoskám?
Lajoskám bólint. A helybelieket azonnali hatállyal hanyatt lökik.
- Hogy az a jó kurva... – bődül el a traktoros, aki a csalánoson át egyenest a pottyantósba esett.
- Ez az... Ez az... Erre a szájmozgásra rá tudjuk majd nyomni az utószinkronban, hogy „Jaj, jaj, mindjárt oda a házam” ? Nagyon jó. Sarazzátok még össze egy kicsit... Mondom sarazzátok, ne sza... Mindegy, így még életszerűbb. Lámpák, minden, megvannak? Akkor kezdhettek lapátolni!
A cingár emberkék hatalmas mozdulatokkal lapátolni kezdi k a hungarocell morzsát a zsákokba. A helyi tanító próbál valamit mondani a homokról, de két fekete zakós úgy lecsökkenti a rezsijét, hogy mentőt kell hozzá hívni. A szócsöves nem hagyja zavartatni magát.
- Lakosság készen áll? Jöhetnek!
A naszádból újabb csapat száll ki, csupa pirospozsgás, deli legény matyómintás gumicsizmában, sudár szüzek fehér gyolcsban, néhány angyalarcú kisded, ez utóbbiak műanyagból, hogy ne csapjanak túl sok zajt. Körbeveszik a cingárokat, majd stratégiailag mosolyogni kezdenek, egyikük ásványokat és vizet oszt. A kőműves úgy csodálkozik, hogy még a szája is tátva marad, a rohamosan emelkedő víz lassan a hátára kapja és tova sodorja. A pultosnő előveszi a mobilját, de mielőtt fel tudná venni a jelenetet, megszületik és hatályba lép a mobil eszközök szabályozásáról szóló kormányrendelet.
Egy hang szól a ki a naszádból
- Minden készen áll? Mindjárt fél három!
- Igen, mindjárt jöhet... Úristen! ÚRISTEN! Otthon felejtettétek a cigányokat? Gyerekek, nem vagytok normálisak! És Nemzeti Esélyegyenlőség le van szarva? Most mit... Most hogy... Hé, maga, leendő expolgármesterkém! Vannak itt cigányok? Tudja, az olyan barna.
- Hát... nem igazán... mondjuk a Szolis Gizike a falu végén az elég barna, csak most nem tudott jönni, eltörte szegény a lábát...
- Roki cigány?! Legjobb! Két legyet egy csapásra! Hozzák ide azonnal.
Szolis Gizike se köpni, se nyelni nem tud, amikor négy markos dalia megfogja és ágyastól kiviszi a gátra (még évek múlva is mosolyogni fog álmában) de nincs is szükség a verbalitásra, azonnal a kezébe nyomnak egy kokárdás ásót. Gizike ámuldozva lapátol a tér huszonkét irányába. Éppen ideje. Fél hármat üt az óra, a naszádból előugrik egy energikus figura öltönyben és trikolor halinacsizmában, a szócsöves pedig visszaszámol.
- Három... kettő.. egy... és eksön!!!.... Mi... Te új vagy itt? Ez azt jelenti, hogy dö bors mászt gó on. Akkor só. De okos itt ma mindenki.
A lakosság letérdel és ökumenikusan hálát ad, közben a falubeliek a stáb gyűrűjén kívül sörösüvegekkel igyekeznek visszamerni a vizet a folyóba, ami épp az imént löttyent át a gáton. Az energikus úr a távolba mered, és beszélni kezd.
- Nemzeti időjárás és vízállás-jelentés olvasunk fel, mi így együtt, egy nemzet vagyunk, hajóvonták találkozása tilos. A nemzet vállvetve küzd az Európai Unióból érkező árvíz ellen és minden becsületes ember a gátakon...
A szócsöves halkan utasításokat oszt.
- Ki is most az ellenzék? Ne már, tényleg? Hihihihi....  Okés. Ide majd okvetlenül vágjatok be róla egy képet ahogy a paplanos ágyban hentereg.
- ... együtt leküzdhetetlenek vagyunk, együtt ragadunk kapát-kaszát, együtt fogjuk meg a nemzet....
- Lajoskám, vedd át egy pillanatra, épp telefonálnak a laborból... Hogy a bizonytalan Rhesus majmok 28%-a két banánért  most rászavazna?... Lajoskám, ez nem lesz elég, told fel a hangot és mehet a fotosoppban a szivárvány meg a székelyek.
- ... mert egy nemzettest és egy nemzetlélek vagyunk és ez most olyan szép, hogy a nemzeti könnyem is kicsordul, ahogy a nemzet...
- Azt a bárgyú hülyét ott a hátsó sorban vágjátok ki... Nem szó szerint... Mindegy, így is jó. Figyelj, Lajoskám, mikor majd azt mondja, hogy vannak akik még most, a legkritikusabb órában is kimaradnak az összefogásból, oda tedd be azt a képet a részeg egyetemistákról... Csak részeg pedagógusos képed van? Még jobb... Abba a gyerekbe ott töltsetek már négy liter töményet... Úgy... Nagggyon jó... Ki tudja mondani, hogy kultúrantropológia? Remek! Ezt is toljátok be alá... Oké... És most mind, együtt! Iiiiiste náldd meee ga ma gyaaaart....
Kettő óra harmincöt nulla nullakor az energikus megragad egy valószínűtlen méretű zsákot, és becipeli a közeli erdőbe. A traktoros barátságos figyelmezteti, hogy a folyó az ellenkező irányban van, de lelövik. Kettő óra harminchat nulla nullakor a szócsöves kiadja az utasítást.
- Lajoskám, hozzátok ki a miniszterelnök urat a rekettyésből, és tegyétek vissza a dobozába. El ne felejtsétek előtte kifényesíteni! Pakolunk, irány Dunavaracskos, háromkor jelenésünk van! Maguknak meg – fordul az ámuldozó helyiek felé – nagyon köszönjük a kooperatív együttműködést, fogadják tőlünk szeretettel a Csimbók Falanszter  „Miért jobbak a magyarok, mint” című könyvét. Miniszterelnök úr személyesen íratta alá mind a háromszáz példányt... Hű gyerekek, tényleg húzzunk
bele, itt már bokáig ér a víz! Faszé’ nem rakják má’  a homokzsákokat?!
Néhány arra lézengő ötéves izzadva visszatolja a gyorsnaszádot a Dunára, nekik még a kajütablakon át valaki megígéri, hogy néhány év múlva kifestik az óvodájukat, ha addig találnak valahol ecsetet. A gyorsnaszád távozik.
A falubeliek üveges szemekkel lapátolni kezdik a könyveket a zsákokba. A homokot már rég elvitte a víz.