Válaszgondolatok Renátának a Velveten megjelent megható levelére
http://velvet.hu/blogok/randi/2011/09/04/soha_egyre_se_hajtottam_mind_udvaroltak/
Rövid összefoglaló azoknak, akik nem olvasták, és esetleg nem is akarják elolvasni Renáta ominózus levelét: arról szól, milyen okszerű magyarázatok adhatók arra, ha valakinek lefekszünk a férjével.

Előre bocsájtom: nem voltam, és remélhetőleg nem is leszek szenvedő alanya olyan helyzeteknek, melyekben felbukkan az angyali Renáta, hogy megmentse a férjemet a sivár házasélettől. Ismerek viszont feleségeket és férjeket is, akik megjártak a poklot emiatt. Sőt, egy-két Renátát is ismerek, de ők valamivel szerényebbek, és nincs idejük leveleket írogatni, mert szorgosan isszák a levét annak, hogy beletenyereltek valamibe, amibe nem lett volna muszáj.
A mi konkrét Renátánknak egyébként politikusnak kellene mennie. Levelében rengeteg sok igazság rejtezik, csak épp az egész teljesen hamis. Itt van például mindjárt a levél elején a merész állítás: „soha egyetlen egyre sem hajtottam" (a férjek közül). Ez akár hihető is lehet, kevés nőt látok az utcán rohangálni tangabugyiban, a "Kúrj meg!" felszólítást rikoltozva (bár akadnak ilyenek). Sokkal gyakoribb ellenben a szende kishölgy, diszkrét rózsaszín "megkúrhatsz" felirattal a homlokán, a rebegő pillái felett. Férfiakra értelmes nő nem hajt, hanem bátorítja őket. Tisztességes nő pedig nagyon jól tudja, mi az a pont, amin túl más férjét nem bátorítjuk, bármennyire is jól esne egyébként.
Ehhez kapcsolódik következő elemezésre szoruló mondatunk is, a „Láttam, hogyan válnak erős, önbizalommal teli férfivá attól, ahogyan az udvarlásukat fogadtam". Ismét csak majdnem hihető. Valódi formájában így hangzik: „Láttam, hogyan válok erős, önbizalommal teli nővé attól, ahogyan udvarolnak nekem". Tény, a férfiaknak is jót tesz, ha csaphatják a szelet valakinek. Hajjaj, de még mennyire. Egészen kivirulnak, újra megtanulnak borotválkozni meg mosdani, ilyesmi. De azt el ne higgyük már egy pillanatra sem, hogy a drága Renáta azért udvaroltatott magának (nem, nem, természetesen nem hajtott senkire, csak udvaroltatott magának) hogy a Megkínzott Családapának legyen egy jó napja. A dolog lényege az volt, hogy M. CS. Renáta tenyeréből egyen. Mekkora buli már, kétlábú, ruhában járó házimajom.
Bájosak az utalások a szerelemre, főleg annak tükrében, hogy ha jól fogom fel az írást, Renáta egytől egyig ejtette a fenébe az imádottakat („Úgy tudom, volt szeretőim egyike sem vált még el”), vagy az imádat tárgyai ejtették őt, ez nem derül ki. A szerelem csodaszép, mint a költő szavai is stb stb., épp ezért nem keverendő az egyszeri (többszöri) baszdühvel.
A dolog lényegi része a következő passzusokban következik, ahol felhívják a figyelmünket M. Cs. szenvedéseire, elvégre M.Cs-t „nem tisztelik" mi több, „semmire sem becsülik" otthon. Ezekben a részekben azért rengeteg igazság - lenne. Ha Renáta esetleg megosztaná velünk a feleségek véleményét is. De Renáta nyilvánvalóan nem párkapcsolati terapeuta, ő nem analizál, hanem azonnal gyógyít, azt meg ezer éve tudjuk, hogy minden kórságra legjobb gyógyír az apucillin csepp, hogy adjuk vagy kapjuk, az jelen esetben szinte mindegy. Rengeteg borzalmas, elcseszett házasság van a világon. Azok a férfiismerőseim tudnának mesélni róla, akiket egy adott ponton túl soha nem bátorítottam. Ugyanakkor rengeteg „megalázott férj" történet mögött egyszerű unalom, újdonságra vágyás rejtezik, hisz minden férfi tudja, milyen szívesen mentik meg a Renáták a rászorulókat. Egy 17 éves megmentő meg egyenesen a legnedvesebb álmaik valóra válása, tejszínhabbal. Egy ilyen Renáta még egy kis túlzást is megér, az asszony meg hát télleg nem úgy ficereg az ágyban, mint 20 éve...
A helyzetfelmérés soha nem az egyik fél meghallgatásából áll, ha pedig tényleg speciális szakterületre tévedt Teréz anyaként kívánunk tetszelegni, és helyre kívánjuk hozni amúgy kimondottan szexi felebarátaink férfiúi önbecsülését, ne adj' isten, a házasságát, akkor küldjük őket haza azzal, hogy „akkor most üljetek le az asszonnyal, és így 10 év után kezdjetek el beszélgetni, majd meglátod, mik ki nem derülnek". Ne feledjük azt sem, hogy problémamentes házasság nincs. Ha két embernek huzamosabb ideig egymás mellett kell élnie, az bizony súrlódásokkal, összemorgásokkal jár, mindkét félnek alkalmazkodnia kell. MINDKETTŐNEK. Igen, a nőnek is, igen, a férfinak is, gyakran fogcsikorgatva, „erről anyám sose mesélt”,„ez bizony nem volt benne az „Amerikai pitében” stb. Egyébként Renáta figyelmébe ajánlanám, hogy a francnak kell egy olyan férfi, aki egyszer már bizonyította, hogy
a) képtelen együtt élni valakivel, vagy
b) nincs annyi esze, hogy ne menjen hozzá egy ostoba zsarnokhoz és/vagy
c) ahelyett, hogy megküzdene egy problémával, elbújik a Renáták puncijában.
Vigyázzunk, a cresendo következik: "Magukat felnőttnek mondó emberek, felelősség címszó alatt teszik tönkre a saját, a párjuk és gyerekeik életét pusztán azért, mert félnek kilépni a megszokásaikból. " Gyönyörű szavak, kár, hogy olyan mondja ki őket, aki mindent megtett azért, hogy a tönkremnetel megvalósuljon. Nem azt mondom, hogy nincsenek olyan házasságok, amiket vétek erőszakkal összetartani, mert vannak. Viszont nem győzőm ismételni: aki csak a Renáták ivarszerveibe rejtőzve mer kilépni a saját bűvös köréből, az soha nem lesz felnőtt. Rondaházisárkányanyja helyett lesz egy kurvaanyja. Nem egy jelentős előrelépés.
Ami igazából annyira feldühített, hogy nekiláttam írni, az viszont a következő volt: "A házasságok - egy kivételével - mit sem változtak, a gyerekeknek megmaradtak a korábbról jövőtanulási nehézségeik". Érezzük a finom csúsztatást a KORÁBBRÓL jövő tanulási nehézségeknél? Ízlelgessük egy kicsit, csak úgy olvad a nyelvünkön. Renáta spirituális jelenléte a családi ágyban, és az ehhez nyilvánvalóan kapcsolódó félelmetes cirkuszok odahaza (melyek során apát a legjobb esetben is minimum legecizték, mire apa 10 vagy 20 év elfojtott indulatával esett anyának), az semmi, kérem szépen. A tanulási nehézségek a békekorszak eredményei, akkor még a Jó Renáta a láthatáron sem volt. Egyébként sajnos a „békességben" ám minden emberi megnyilvánulás nélkül egymás mellett élő emberek gyerekei gyakran lesznek feltűnően nyomasztottak, rossz tanulók, fura idióták vagy életveszélyes deviánsok, és ők azok, akiknek felnőve a világon semmilyen tapasztalatuk nem lesz abban, hogy kell a másikat kezelni, elviselni, szeretni. De a Renáták erről lesznek szívesen majd akkor értekezni, ha furulyázás helyett apukát a jó francba hazazavarták a kölkeihez, hogy tanuljon velük, meg kiránduljon velük, meg egyáltalán, állítsa fel őket a kibaszott tévé elől, hová azért vannak letéve, hogy ne hallják a csöndet.
A levél lassan lecseng, mint megtudjuk, sajnos Renátának nem jutott elvált férfi (ja, nem, nem, bocs: pasi. Az tényleg sokkal, de sokkal nagyobb önbizalmat ad egy férfinak, ha lepasizzuk). "Amiben az én helyzetem változott, hogy feladtam az abban való reménykedést, hogy egy olyan férfit tudhassak egyszer magam mellett, aki egyszer volt olyan bátor, hogy kilépett a kínlódásból és megadta a családjának a lehetőséget arra, hogy újrakezdjék és megtalálják más mellett egy párkapcsolat nyugalmát." Függetlenül attól, hogy az elmenekülő apuka milyen lehetőségeket kap az élettől Renáta személyében, függetlenül attól, hogy az egész valóban az asszony hibája volt-e, függetlenül attól, hogy a dörzsölt anyuka ügyvédje a szerencsétlen apukának esetleg a gatyáját is lepereli, és függetlenül attól, hogy tényleg léteznek csodák: képzeljük el, ahogy a porig megalázott, mindenben csalódott negyvenéves anyuka a két darab, válástól teljesen megkergült gyerekével egy új párkapcsolatban végre nyugalmat talál. Ugyanezt kívánom én most sok szeretettel, tiszta szívből minden egyes Renátának.