Nem szokásom semmit reklámozni, amitől fehérebb lesz a delikvens foga vagy puhább lesz a tizenöt éves pulóvere. Most sem teszek ilyesmit, az alábbi bejegyzést ne is tekintsük reklámnak, definiáljuk inkább "kedvcsinálóként". További (mondhatnám: hasznos) információk a privatkungfu.hu oldalon találhatók.
Az ember minden további nélkül elhiszi magáról, hogy az esetlegesen a közelébe merészkedő betörőt majd jobbról-balról pofán vágja a szeneslapáttal, és benne lesz a Blikkben, mint Hős Családanya. Aztán ugyanez az ember rájön, hogy munkája kapcsán immár harmadik éve napi 12 órában a számítógép mögött ül, nemhogy a szeneslapátot, de még a következő szelet csokoládét sem bírja megemelni, és elhatározza, hogy kitanul valami jóféle küzdősportot. Már látja is a lelki szemeivel, ahogy a csakrájában szerteszéjjel áramlik a csí, felfénylenek az ujjhegyei, mire a betörő jólnevelten összeesik és meghal. És ez még csak a nullás szint, természetesen.
Ez az a pont, amikor érdemes elmenni ving tsun kung-fut tanulni. Nem mintha én úgy lyukadtam volna ki pont ennél a küzdősportnál, hogy hosszú hetekig tanulmányoztam a stílusokat, statisztikai elemzéseknek vetettem alá az MMA eredményeket, meg hasonlók, ó nem. Egyszerűen csak egy olyan lehetőséget kerestem, ami könnyen megközelíthető, nem pofátlanul drága, és az oktató hajlandó olyan bűvésztrükkökre, hogy ha nekem este 8-kor munkát küldenek, akkor ő a másnap reggel 9-re megbeszélt edzést átteszi harmadnap délután 2 óra 18 percre, nem pedig az történik, hogy veszek egy bérletet, addig gyötör a lelkiismeret-furdalás, amíg le nem jár, mert a megadott időpontokban egyszer sem tudok elmenni, majd végül megkönnyebbülten kidobom, egy újabb hónapot úszva meg testmozgás nélkül.
Ha sikerül beszervezni magunkat, akkor a két méter magas, disznósajtnyi izmoktól dagadó húshegy helyett találkozhatunk egy kimondottan udvarias és segítőkész, teljesen átlagos állampolgárnak tűnő palival, akiről kellemetlenül hamar kiderül, hogy nyolcvannégy különböző módon tudna minket kivégezni, ha akarna. Szerencsére nem akar. Viszont félreérthetetlenül tudtunkra adja, hogy a betörő hova fogja dugni a mi szeneslapátunkat, mire a csí eldöntené, hogy mégis merre áramoljon, szóval semmi spirituális megtisztulás vagy fennkölt misztikum, csak az undok valóság. A ving tsun edzés voltaképp nem más, mint heti kétszer-háromszor másfél óra önismereti foglalkozás, rengeteg verejtékkel kombinálva, azaz minden, amire csak egy átlagos felnőttnek az egészséges életvitelhez szüksége van. Előbb-utóbb nyilván a betörőt is le tudjuk majd nyomni, addig is gyakoroljunk a gázóra-leolvasón.
Hölgyek figyelmét szeretném felhívni arra, hogy ez az a sport, melynek segítségével fél év alatt gond nélkül lefogytam nyolcvan dekát, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, ahogy a kétgyerekes családanyákra jellemző „löbbös szutty” (idézet az én drága, szerető gyermekeimtől) egyértelmű kontúrokkal jellemezhető testté alakul. Bámulatos. Mint ahogy az is, hogy immár két számmal kisebb nadrágot hordok. (Még néhány hónapnyi edzés, és levegőt is fogok tudni venni benne). Ez természetesen csoportos foglalkozás keretében is elérhető, viszont a magánedzésen nem röhögi magát halálra a bénázásunkon egy csorda vérprofi, kidolgozott felsőtestű, kívánatos fiatalember. (Nem mintha ez egyébként annyira valószínű szcenárió lenne, de álmodozni már csak szabad.....)
Ja és az igazi bónuszt még nem is meséltem: ha reggel 8-kor az ember szemlátomást a béka hátsó traktusából pislog kifelé, mert előző éjjel projektleadás volt, a gyerek bárányhimlős és a macska belepisált a ruhásszekrénybe, akkor néha még kávét is kaphat. És nem is rosszat.
