Tahótlanítok

 2012.11.20. 12:55

A szegény, cingár, szemüveges értelmiségi anyuka csak megpróbálta szemléltetni pufók csemetéjének a hintázás helyes technikáját, mire a vérszomjas közterület-felügyelő fehér izzásig hevített bilincsben vezette el a dutyiba. Nagyjából ez a kép körvonalazódik azokban, akik igen harsányan felháborodtak, mikor a sajtóban megjelentek az ún. „közösségellenes” viselkedést szabályozó önkormányzati rendeletek cifrább példái. Nem helyes az önkormányzatok hatáskörébe utalni egy ilyen jellegű feladatot, ez tény. A másik tény viszont az, hogy a kretén rendeletek meghozása mögött nyilvánvaló jó szándék húzódik meg. Meg persze a bevételek iránti csillapíthatatlan igény, de most egy pillanatra horgonyozzunk le a feltételezett jó szándéknál.

A hintás példánál maradva: az gondolom a legvéresszájúbb jogvédő számára is nyilvánvaló, hogy a dolog mögött nem a cingárszemüveges meg az ő hintázási alapműveletekre képtelen expocaklakója húzódik meg. Hanem az a néhány TAHÓ, aki fölös energiáit levezetendő egyetlen nap alatt mondjuk négy-öt játszótér hintáit is leszaggatja „véletlenül”, vagy egyszerűen csak verbális pofozózsákjának tekinti a lúzer kiskölyköt, akik tényleg hintázni szeretne, miközben ő az eszközön terpesztve óhajtja megtekinteni az okostelefonját a buta szemével. De remélem, azt se feltételezi senki, hogy a porrongyot rázó Ilonka néni váratlanul a TEK célkeresztjébe került, és a porrongyrázásra vonatkozó határozat állambiztonsági titkos paktum keretében született. Nem. A határozathozó rendelkezési dühe arra a néhány TAHÓRA irányult, aki bal kezével nem csak a porrongyot rázza a két emelettel alatta az ablakon kikönyöklő polgártárs nyakába (miközben jobb kezével tévét néz, a középsővel meg mondjuk az asszonyt/férjet veri) , hanem utánadobja az almacsutkát, a csikket, a félig megevett csirkét, stb.

Egy-egy ilyen TAHÓ komplett közösségek életét keseríti meg, azaz „közösségellenes”. Mármost a kérdés az, hogy a tahók szabályozhatóak-e önkormányzatilag, amire a szomorú válasz az, hogy valószínűleg sajnos nem. Ehhez ugyanis az kellene, hogy az önkormányzat felbérel mondjuk egy tucat Salamon királyt, akik szemet hunynak a cingárszemüveges meg az Ilonka néni bosszúságot senkinek nem okozó szabályszegése felett, miközben a szánt szándékkal kárt okozókra kíméletlenül lecsapnak. Ehelyett azonban közterület-fenntartónak pontosan azt veszik fel, akit (és az önkormányzat a bevételekre vonatkozóan esetleg pontosan azt a négyszemközti ukázt adja ki, amelyiket...). Cingárszemüveges és Ilonka néni retteghet, hogy megbüntetik, a tahók meg vidáman tahóskodhatnak, ahogy a kedvük tartja.

A problémát természetesen bonyolítja, hogy a jogállamban, mint neve is mutatja, az embereket bizonyos jogok illetik meg, és a definíció a tahókat és nem tahókat ebben a vonatkozásban nem különbözteti meg. Hangsúlyoznám, hogy szerencsére. Az embernek rettenetesen nagy ingerenciája van arra, hogy az utcán kibökött tahót úgy istenesen pofán vágja, de mondjuk annyira, hogy a szemét utána a fülkagylójában kelljen megkeresni (nem baj, ha nem lesz meg). Csak hogy oszlassuk a félreértéseket: ebből nem azért lesz ügy, mert a balliberális szemétállam feltett szándéka a tahók védelme, hanem azért, mert ha minden állampolgár egyedi tahókódexet alakít ki magának, akkor az utcán egy idő után nem lehet majd végigmenni. Tegyük fel, hogy Pista bácsi szemében tahóságnak számít majd a piros zokni, Jóska sógor meg bikaként ront rá mindenkire, aki bubifrizurát hord. De az is lehet ám, hogy az előzőekben megénekelt cingárszemüvegest szájon veri a tankhajó kategóriában világbajnoki címvédő Klárika, mert szerinte meg a hintában ülő felnőtt nő kurvás. A tahóság definiálása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Vissza térve a közterület-fenntartókra: Vajon mennyire valószínű az, hogy TÉNYLEG sikerül felvenni a testületbe tizenkét darab Bölcs Salamont, és még véletlenül sem furakodik be a sorok közé Pista bácsi, Jóska sógor és Klárika?

Mármost a gond ott van, hogy ezzel az egésszel a tahók is tisztában vannak. Nem hülyék ők, csak tahók, azok a bizonyosak, akiknek a jogállamból csak a jogok jutottak. Nem, nem a szegényekről beszélek, nálunk a hintaszaggatók pl. a módosabb családok szemfényei közül kerültek ki. Most kellene ugyebár következnie a Zseniális Meglátásnak, melyben Kovácsné kifejti, miképp oldotta meg a nyugati civilizáció eme örökös és egyre nyomasztóbb kérdését két kávé közt. Sajnálom, nincs Zseniális Meglátás. Csak egy rakás bizonytalanul elrebegett „talán”. Talán ha mindenki (én is meg a Kedves Olvasó is) úgy nevelné a gyerekét, hogy közben arra gondol, a loknis kis Cukorkamanócskából igen hamar felnőtt lesz, akinek néhány millió másikkal kell megosztania meglepően szűkös életterét, és ez nem fog menni, ha mindenki úgy viselkedik, mintha csak ő lenne a világon... Nem, ez nem a kötelező hittan/erkölcstan kérdése (már csak azért sem, mert ilyesmi az iskolában nem tanítható, bármit is gondoljon erről anyám meg a Hoffman Rózsa kart karba öltve). Kizárólag a józan, logikus belátásé, az olyan emberé, aki a következő tíz másodpercen túlra is ellát. Talán ha nem rántanánk szamuráj kardot, ha egy vadidegen rá mer szólni Cukormanócskára (mert tegyük fel, hogy a vadidegennek – óh borzalom – igaza van, Cukormanócskának csakugyan nem kellene szétkennie a székletecskéjét a  játszótéri csúszdán). Talán ha rá mernénk szólni vadidegen cukormanócskákra (5-től 95-ig bezárólag)... De itt azért már a science fiction területein kalandozom, ippeg a múltkor történt, hogy egy teljes metrókocsinyi utast vegzált hihetetlen hangerővel és brutalitással egy ötfős, emelkedett hangulatban lévő, csupaizom baráti cukormanócska társaság, és hogy, hogy nem, nem mertem rájuk szólni. Nekem is drága a szaros kis életem. Nem vagyok én a Májkell Döglesz az Összeomlásból. De akár lehetnék is. Vagy ha nem én, akkor más.

Attól, hogy jogilag értelmezhetetlen és főleg megfoghatatlan, a „bully”problémakör még létezik. Nem azért kell foglalkozni vele, mert a bully áldozata meghal vagy megrokkan, ez nyilván a ritkább eset, és tiszta büntetőjogi kategória.Hanem azért, mert a méltóságában, önbecsülésében és minden egyéb hitében sérült ember nagyon sokszor egész maradék életére törik össze lelkileg (és igen, ennek akár gazdasági meg politikai vonatkozásai is lehetnek, ha az illető nem képes normális emberi kapcsolatokra, tisztességes munkára, vagy bánatában szélsőjobbbalos lesz).

Itt egyébként kezdünk átfutni arra az ingoványos területre, hogy egymásra legfeljebb a faluban szólunk rá, ahol mindenki mindenkit ismer, minden utca tiszta és minden ház rendes, és nincsenek vadidegenek, és de sőt mindenki mindenkinek a rokona (és de sőt éppen ezért a vadidegennel előfordulhat, hogy egy bokor aljában végzi darabokban, ha tett valami rosszat, ha nem)(és itt ismét felbukkan Jóska bácsi és Pista sógor problémája, mert egész közösségek hajlandóak felesküdni a piros zokni ellen, ha kellően el vannak szigetelve a külvilágtól....)

Szóval addig is, amíg a világ valami csoda folytán jóra fordul, és normális családok normális utódokat nevelnek fel, akik normális közösséget alkotnak, próbáljuk meg egy kicsit alacsonyabb fokozaton anyázni azokat, akik (teljesen rossz megközelítéssel) megpróbálnak tenni valamit a tahótlanításért. A problémát érdemes többféle megközelítésben vizsgálni, úgy mint a nagyok. Ettől nem leszünk befüvesített konzervatívok, csak higgadt, gondolkodó emberek. Különben a végén még a tahók elhiszik, hogy igazuk van. No nem mintha eddig nem ez lett volna az egyetlen, amiben hittek.

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kovacsne.blog.hu/api/trackback/id/tr414916336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csársz 2012.11.22. 00:21:18

Kedves Kovácsné! Nincs olyan közigazgatási ember, aki ilyen szabályt jóhiszeműen hoz. Fogalmilag kizárt már a te levezetésed alapján is.
Ráadásul az én életemben több tahóról (rólam is) derült ki, hogy rendes ember, mint ahány önkormányzati emberről. Például Mick Jagger meg Szörényi Levente is átalakult tahóból (hosszú haj, rövid ész) nemzetmegmentő fenoménná.
Azér' pedig, aki leszakítja a hintát, menjen el a rendőr. Vagy legyen olyan rend a faluban, hogy ne legyen illő hintát szakítani.

csársz 2012.11.22. 07:49:34

Mit tesz Isten?! Azóta tudomásomra jutott, hogy a miniszerelnök-helyettes úr disszertációja is foglalkozik ebben az értelemben a Jagger-kérdéssel:
http://vastagbor.blog.hu/2012/11/20/semjen_zsolt_a_divat-satanizmusrol?fb_action_ids=4370360049945&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map={%224370360049945%22%3A195482710589350}&action_type_map={%224370360049945%22%3A%22og.likes%22}&action_ref_map=

AgaricGameSquared 2012.11.23. 10:25:36

Az a gond a fűnyírózással, meg az igazakat válogató Úrral, hogy ennek még a macchiavelliánus elfogadásához is feltételezni kellene, hogy a fűnyíró pengéje elég éles ahhoz, hogy mindet megölje. Ebben az esetben legalább elvi síkon magyarázható, ha nem is menthető a polgári áldozatok tömege.
Ha viszont a késről nyilvánvalóan tudható, hogy épp csak a tarackot fogja benthagyni, vagyis a rendszerbe kódolva van, hogy az Úrnak nemigen lesz gondja válogatni, mert szinte csak az igazakat kaszabolták le (lásd még a rendőr se igazoltat egy bizonyos méretnél nagyobb és feketébb terepjárókat), akkor a dolog úgy diszfunkcionális és színtisztán destruktív ahogy van. Innentől kezdve a t. hozó vagy teljesen inkompetens, vagy vérlázítóan cinikus - és egyik megoldás se jó, mert mindkettő az én bőrömet teszi kockára anélkül, hogy eredményképpen bármi pozitívumot adna cserébe.
Ezt gondolom én.

Sef Bacsi 2012.11.23. 17:18:10

@Goombaa:
Es milyen igaz.
Barmifele szankciorendszer kiepitiesenel elvaras az egyenlo banasmod. Onnan kezdve hogy a rendszer egyesek felett szemet huny mig masokat ok nelkul csesztet (ld adohatosagi eljarasok), az allampolgar vagy belefasul es cinikus/alkoholista lesz (vermerseklettol fuggoen), vagy jon a lancfureszes onbiraskodas.
süti beállítások módosítása