Avagy: Kovácsné hóviharos március 15-i beszéde
Eszembe jutott egy történet, amit egy néprajzi tárgyú könyvben olvastam. Élt valahol, talán Ausztráliában egy bennszülött törzs, amelyik úgy gondolta, hogy falujukban álló fa a világ közepe. Mikor a kedves, kulturált fehér bőrszínű látogatók valamilyen nagyon tudományos apropóból kivágták a fájukat, szegény bennszülöttek meg voltak róla győződve, hogy eljött a világvége, és spontán, különösebb direkt beavatkozás nélkül meghaltak.
Érdekes, ahogy az a kultúra, amelyik kitermelte magából többek közt Sarah Palint és ma már csak szitokszóként használható Szaniszlót, milyen könnyedén hülyézi le szegény famániás etnikumokat. Pedig a különbség helyenként és időnként elenyésző. Szinte látom magam előtt a katasztrófavédelmiseket meg a Belügyminisztériumot amúgy en bloc, ahogy állnak a teraszon, és aggodalmasan kukkolják a mennyboltot. Az ég lassacskán felveszi azt a bizonyos nagyon csúnya, tyúkbél színű árnyalatot, és néhány hópehely szállingózik alá.
- Bazmeg, nem hazudott a topless csaj a tévében, mindjárt esni fog a hó! – rebegi az egyik nyakkendős.
- Én már meg is néztem az idegen szavak szótárában, mi az, hogy hókotró – büszkélkedik a másik.
- A...a... a... Vezértől... valami? Bármi?
- Semmi. Az volt az utolsó, hogy mindenki vegyen kokárdát. Nézd, az enyém mekkora, van benne vagy egy méter anyag, kellett rá vágnom két lyukat, hogy kilássak. Ha ettől se leszek államtitkár, én isten bizony elmegyek dolgozni, a kurva életbe.
- Bazmegbazmegbazmeg – sikolt fel ismét az első – mosmá tényleg esik a hó! Most mi legyen?
- Hát... szerintem menjünk be. Még megfázunk.
Ezután mindenki kétségbeesetten várja, hogy a másik csináljon valamit. Valami konkrétat. Hogy induljanak a tankok. Vagy hogy hol vannak a tankok. Egyáltalán vannak itt tankok, kérem szépen? Én csak egy éve kerültem ide, én kommunikációszakos vagyok, a nagybácsikám erről sose... Kuss már, idióta, megmondtuk, nagybácsiról egy szót se, mert nem lesz kitüntetés.... Nekem meg azt mondták, hogy ez egy nyugis állás, mert nálunk központilag nincs katasztrófa. Egy bátrabb lánglélek azért szól a megfelelő (nemző)szerveknek, hogy a Híradóban mondják már be legyenek szívesek, hogy semmi baj. Egy másiknak eszébe jut, hogy a múltkor a filmpluszba vót egy dokumentumfilm, hogy amikor gyött a zufó, akkor az embereknek küldött sms-t a Steven Segal, aki akkoriban az Egyesült Államok elnöke volt. Gyorsan szólnak a mobilszolgáltatóknak, hogy küldjenek mindenkinek valami szívhezszólót.
- De mégis mit írjunk bele? - értetlenkednek a szolgáltatók.
- Mit, mit... há amit a sztívenszegál a filmbe, na.
- Nem láttuk.
- Nem látták??? Hogy lehet azt nem megnéz.. Izé... mindenki maradjon a helyén és szaladjon szerteszéjjel.
- Mit... Mi... Nincs valami könyvük, amiben le van írva, mit is kéne csinálni?
- De van, csak nem merjük kinyitni, mert akkor kiderül.
És zajlik tovább a kéztördelés. De mit mondjunk a rendőröknek meg a katonáknak meg a... Mármint mi? Mi semmit. Pistikém, ne hülyéskedj, mi az, hogy tenni kell valamit, noooormális vagy? És ha nem AZT tesszük? Hogy-hogy mit? Hát amit... amit... amit odafönn elképzeltek. Ha ROSSZAT teszünk? Ha pártpolitikai hátrányt kovácsolunk? Ha elfordulnak tőlünk a bizonytalan választók? Na ugye! Na. Ugye. Híradóba bemondtátok már, hogy nincs hideg? Menjen valaki, gyorsan mondja be, a Vezér mondta, hogy a pozitív üzenet az nagyon fontos.
De nem csak a fájuk vesztett bennszülöttek jutottak ám eszembe, hanem egy dokumentumfilm is, ami arról szólt, hogy a lelkesen fényképező amerikai turisták alatt egyszer csak kitör a vulkán. Először csak egy nagy robbanás hallatszik, aztán a kráterből sűrű füst gomolyog elő, majd kispolszki méretű kövek repkedtek szerteszét 100%-ban természetes alapanyagú hang- és fényeffektek kíséretében. Rám sokkolóan hatott, ahogy a robbanás utáni másodpercben az emberek nem rohantak vissza a turistabuszhoz nyakig szaros alsógatyában, azonnali indulást követelve, még véletlenül sem. Ehelyett mindenki a kráterhez tódult és filmezett. Mikor a láva úgy istenesen rotyogni kezdett, egyik-másik már észbe kapott, de ahhoz a busz tetejére kellett esnie a hegy tetejének, hogy az utolsó kétszáz kilós hölgy is eltegye a gépét, és méltatlankodni kezdjen, hogy őt miért nem menti meg senki.
A harmadik dolog, ami eszembe jutott, az a tetszőleges este 11 után kezdődő film nyitójelenete.
- Emberek, itt nem lehet strandot/vidámparkot/óvodát/atomerőművet nyitni. A műholdas képeken világosan látható, hogy közelednek a mutáns cápák/gyilkos hangyák/brontoszauruszok/kurva nagy tornádótölcsérek.
- Aha, ja, persze.
Én, a laikus, az idei március 15-i katasztrófát ezekből a motívumokból tudom összerakni (a Petőfisándorgatyábatáncol jellegű iszonyatos és százharminc éve változatlan tematikájú iskolai ünnepélyektől eltekintve, ezeknek most kivételesen nem volt szerepük a közállapotok általános romlásában). Arra szót sem kell vesztegetni, hogy a katasztrófavédelem, bővebben az ország vezetősége dilettáns hülyékből áll, annyian elmondták már előttem, hogy lassan axiómává válik, mint a végtelenben találkozó párhuzamosok.
Kicsit bővebb kifejtést érdemelnek a népi hősök, akik nekivágtak a hófúvásnak. Van ez a bizonyos elsőre viccesnek tűnő amerikai mentalitás, hogy ami nincs körbekerítve szögesdróttal, oda bemehetek, és ha nincs nagy piros betűkkel explicite megtiltva, akkor a szecskavágóba is belenyúlhatok puszta kézzel. JOGOM VAN HOZZÁ. Ez természetesen megszüli a „Ne hintázzon a mikrohullámú sütő ajtaján, mert leszakad” jellegű vicces feliratokat, és az „Elhíztam a rohadt disznózsírjuktól, ezért beperlem magukat” témakörű bírósági eseteket, de ha belegondolunk, az alapgondolat maga gyönyörű. Mi HISZÜNK a többiekben. Itt rend van és jogbiztonság. Ami itten ki van írva, azt komolyan gondolják. Ha nincs kiírva, nincs veszély. Mert ha lenne, akkor kiírták volna. Nekünk TÉNYLEG jogaink vannak.
Mi ezt a hozzáállást nem kifejlesztettük magunkban, hanem készen kaptuk az ún. Működő Demokráciákból, valamikor 1989. magasságában. Így több mint 20 év távlatából azt mondanám, hogy a magyar rögvalósághoz ez a plátói idea kevéssé passzol (mint ahogy még a gondosan felszántott és elboronált amerikai rögvalóság esetében is hajlamos csődöt mondani), tehát ezúton is felhívnám a lakosság figyelmét, hogy nem, kedves emberek, a mi seggünket sajnos, avagy hála istennek nem törli ki állam bácsi (vagy ha igen, akkor szögesdrótot használ hozzá), tessék kreatívnak lenni és önállóan gondolkodni. Például ha hétfő óta mutatják a hírekben, hogy egy ménkű nagy hóvihar közeledik felénk, és még olyan kultúrhelyeken is problémák jelentkeztek, mint pl. Franciaország, vagy Ausztria, akkor esetleg ez a halmozottan csapadékos front nem fog megállni a magyar határon (bármit is mond az IMF által felbérelt zug-Boeingek aszálykiváltó kondenzcsíkjairól a Szaniszló). Lehet, hogy a tévében meg a rádióban nem hangzik el a sokatmondó „lezártuk az utat” hangzósor, de gondolkodjunk el nagyon, ha tervezett utazásunk reggelén azt halljuk, hogy „negyven autó ütközött össze az M1-esen” vagy "jelenleg az M7-en minden egyes tíz kilométeres szakaszra jut egy tömegbaleset". Ott valami nagyon nem stimmel.
Ugyanide kapcsolódik, hogy ha valahonnan (garantáltan nem az államtól, de hát ugye tömegkommunikáció meg 21. század...) szóval ha valahonnan mégis csak tudomást szerzünk a mutáns cápákról/gyilkos hangyákról/brontoszauruszokról/kurva nagy tornádótölcsérekről, akkor ne gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a Batman. Négykerék-meghajtású, nyugdíjasráccsal felszerelt Batmobilban még csak-csak, de nyári gumis Suzukiban inkább tényleg ne. Minden emberben él egy kisebb vagy nagyobb Hős, aki meg van róla győződve, hogy rajta nem fog az atombomba, de felnőtt embereknek azért illene elnyomniuk magukban a Singszakállú Bakaraszt, főleg kiskorú gyermekeik társaságában. Nincs az a síbérlet, nincs az az ünnepekre hazaváró haragos anyós, aki miatt érdemes lenne a gyerekeink életét kockáztatni. Felebarátaim, nem csak a medve nem játék. A természet marhára nincs megszelídítve, pláne legyőzve, kérem.
És itt következik az utolsó fontos tényező, ami a szarospalacsintát mintegy megkoronázza egy adag hányással: a természeti jelenségeket SOHA nem lehet 100%-os biztonsággal megjósolni. Azok a fránya mutáns cápák/gyilkos hangyák/brontoszauruszok/kurva nagy tornádótölcsérek sajnos tényleg irányt változtathatnak az utolsó pillanatban. Ez mindkét félnek (az államnak is és a kedves lakosságnak is) komoly mentális dilemmákat okozhat. Uramisten – gondolja az állam, azzal a maradék kis agyával, amelyik épp nem lóháton bohóckodik, vagy Brüsszelben meszeli a négert– mi lesz, ha én itten lezárom az autópályát, a hó meg gondol egyet, és inkább átmegy a tótokhoz? Hát engem az itthon rekedt síbérletesek elevenen felfalnak!” Hogy ne menjek messzire párhuzamért: „Úristen, mi lesz, ha lefújom a tűzijátékot, a vihar meg egyszer csak huss, feloszlik? Hát lebontják nekem Nagybudapestet...”. Ha belegondolunk, itt speciel az állam nem téved. Az istenadta síbérletes ugyanis el fog menni a betonkordonhoz, kitartóan ugrál, amíg nem sikerül átkukucskálnia felette, és ha azt látja, hogy a kordon mögött az aszfalt első két métere nem havas, akkor azonnali hatállyal beperli még a kurvaistent is. Senki nem tudja garantálni, hogy csakugyan ideér a hó. Csak amikor már ideért. De akkor meg már késő.
Ugyanakkor pont ez a bizonytalanság az, ami az evolúciót (benne az emberrel) előreviszi. Nincsenek száz százalékos, megnyugtató megoldások, és van rá esély, hogy aki merész, és kockáztat, az bizony komoly előnyre tesz szert, lesz egy fényképe a vulkánról, amiért milliókat kaszálhat a nesönel dzsíografixtól, vagy eljut a síparadicsomba, ahonnan tele szájjal röhöghet a többi mamlasz hülyén, aki otthon maradt, miközben egyedül siklik lefelé a pályán. Vagy az ő kamionja időre leszállítja az árut, míg a többi késik három napot. Vagy az ő anyósa nem jön fel egy hétre Pestre érdeklődni, hogy akkor miafaszvanaszontátokjöttök. A különbség csak annyi, hogy ha a merész és kockáztató hangyát mondjuk agyonlépi a masztodon, akkor a többi hangya nem fogja azt mondani, hogy ez kizárólag a masztodon hibája volt. Meg hát az emberélet azért csak fontosabb, mint a hangyaélet, tessen rá a tulajdonosnak vigyázni.
A dolgok itt nagyjából össze is érnek. Az államnak kötelessége ismerni az állampolgároknak azt a cudar természetit. Kötelessége tudni – mert ez a dolga – hogy tetszőleges nemzeti ünnep előestéjén a pesti lakosság 75%-a nem az Áder Jancsi beszédét várja körömrágva, hanem elhúz a vérbe, rokonokhoz, nyaralni, bárhova, csak ne kelljen otthon punnyadni a lobogómagyarzászlók közt. Kötelessége tudni, hogy a hétvégi kamionstop előtt a kamionosok többsége még egy lendülettel megpróbál haladni egy nagyobb szakaszt. És kötelessége, hogy ezeknek a vándorló állatcsordáknak erőszakkal is útját állja, ha erre saját érdekükben szükség van, kötelessége egy olyan rendszert fenntartani, ami információkat gyűjt a potenciális veszélyekről, ezeket az információkat értelmezni tudja, és még a baj előtt határozottan, olajozottan akcióba lép. Ez nem szavazatok meg közhangulat szintjén mozgó probléma, itt emberi életek forognak kockán. Nem várhatunk a Vezérre (vagy a Huszárra), ennek a rendszernek akkor is működnie kell, ha a Parlamentre ráesik a meteor. (Na akkor legalább tiszta lappal indulhatnánk... De hova ragadtál, óh felhevülésnek gyors talyigája....). Ha ne adja az isten, tényleg nem lesz vihar, és tízezer panasz érkezik be, hogy a népnek nem maradt más hétvégi program, mint az Áder Jancsi, és ettől szervi károsodást szenvedtek – hát érkezzen. Ez a kisebbik rossz.
Az állampolgárnak ezzel szemben kötelessége lenne használnia az eszét. Remélem, nem árulok el túl nagy újdonságot, ha leszögezem, hogy az állam a Földgolyón sehol nem tud az összes kis szaros polgárára egyenként vigyázni. Nálunk meg speciel nem hogy az egyénekre, de még a nagyobb tömegekre sem tud, a Magyar Állam inkább arra vigyáz, hogy ne mázolódjon el a sminkje a Híradóban.
Az lenne a legjobb, ha most mindenki egy kicsit elgondolkodna. Az egész magyar polgári-nemzeti-együttműködési agytröszt, na az legalább tízezer méter mélyen szálljon magába, mert ebben a helyzetben amit el lehetett baltázni, az el lett baltázva. Hulljanak a fejek. Ha kell, akár a vízfejek is. De szálljon magába az is, akiben motoszkált ugyan a gondolat, hogy talán mégse kéne most itten nekiindulni a jeges pusztába, de aztán csak felülkerekedett a perszonális Singszakállú Bakarasz. Szálljon magába mindenki, aki nem lát tíz centinél tovább, akikre bátran támaszkodhat egy olyan rendszer, amelyik meg van róla győződve, hogy itt mindenki csakis és kizárólag a Híradóból tájékozódik és magán kívül senki mással nem törődik.
Valamint javaslom, hogy inenntől kezdve ne a Petőfi Sándort koszorúzzuk meg, szerintem már úgyis halálosan unja szegény. Tegyenek ki közbeszerzésileg egy nagy márványoszlopot, stílszerűen nagyobbat, mint az összes Nagy Magyar Hős emlékműve együttvéve. A Kis Magyar Hősöknek, akik bebizonyították, hogy van még remény, egyéniség és emberség, akárhogy dolgoznak ellene a nagyok. Nem bánom, egy kisebb szobrot kaphat a Facebook is, meg az internet mint olyan.
