Az előbbiek folytatása, avagy: először is tolmácsoljuk a kuncsaft szavait saját magunknak.

„Nem nagyon értek hozzá, de szerintem megfelelő a technika” – „Van otthon olyan régi Tesla erősítő? Nagyon jó! Akkor hozza magával a banándugós fülhallgatót, szükség lesz rá. A mikrofonnal ne bajlódjon, van szócsövünk.”

„Oldott hangulatú kereskedelmi megbeszélés” – Vérre menő tárgyalás 4 nemzet képviselőivel arról, ki lopta el először a féktárcsa-dizájnt a másiktól.

„Főnökünk nagyon jól tolmácsolható” – „Kis kedveském, akkor most azt fordítsa le nekik, hogy ’Megy a nyuszika az erdőben...’”

„Bemutatkozásnál még nem kell tolmácsolni” – „Csak annyit mondjon nekik, hogy ez itt Dr. Würzenburgerné Dr. Vittasecskovicska Platina, a Nemzeti Verőforrás és Pribékfejlesztési Minisztérium Tömegéheztetési Főosztályának háturól a második helyettes intendánsa”

Avagy mire gondoljunk, ha az ügyféltől az alábbiakat halljuk.
(Személyes tapasztalatok alapján, meglepően kevés túlzással. Bátran kiegészíthető!)

„Általános szöveg” = A lézeres nanotechnológián alapuló bálnatoll-feldolgozás helyzete és jövője.

„Általános szöveg, csak van egy kis stichje” = az angol eredetit kínaiak írták, helyenként cirill betűkkel.

„Általános szöveg, egy-két jogi szakkifejezéssel” = Az APEH úgy megb-ta a magyar partnert, hogy a füle is kétfelé állt, erről 30 oldalas, mikroszkopikus részletekbe menő jegyzőkönyv készült. Nem merik kiadni irodának, mert annyi pénzük már nincs.

„Ezt nagyon gördülékenyen kéne megfogalmazni angolul” =
a) Teljesen összefüggéstelen szöveg az ántivilágból átmentett 30 soros körmondatokkal a Szabó és Csa. Forgácsoló Bt. világpiacon betöltött szerepéről, honlapra szánva, reklámnak.
b) Briliáns, szívet melengetően humoros szöveg a magyar rögvalóságról, minden szava legalább négy jelentésréteget hordoz. Helyenként Eszterházy Pétertől, Vámos Miklóstól, stb. idéz.
c) Michelin csillagra apelláló étterem vicceskedő étlapja.

„Lehet, hogy kell majd egy kicsit szerkesztgetni” = 200 oldalas szöveg pdf-ben, a fordításnak pontosan ugyanúgy kell kinéznie, mint az eredeti.

Válaszgondolatok Renátának a Velveten megjelent megható levelére
http://velvet.hu/blogok/randi/2011/09/04/soha_egyre_se_hajtottam_mind_udvaroltak/
Rövid összefoglaló azoknak, akik nem olvasták, és esetleg nem is akarják elolvasni Renáta ominózus levelét: arról szól, milyen okszerű magyarázatok adhatók arra, ha valakinek lefekszünk a férjével.

Sólyomszárnyakon

- Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága!– zengi a b-i önkormányzat augusztus 20-i műsorában negyedmagával a félisteni külsejű, bár ehhez képest inkább félállati hangú ifjú.

Az egyszemélyes közönség sorait képző 84 éves Rózsi néni átszellemülten rábólint a műanyag székből. A te kedvedért, drágám, mostantól úgy fogok élni. Az operatőr és a PR-os összekacsint. Remek lett a felvétel a hazafias tömegről.

Készült a Filmmagazin számára, 2011. augusztus 4-én

Az autó, aki túl keveset tudott

Megvan annak az előnye, ha az ember gyerekekkel együtt tekinti meg a gyerekfilmet, amelyről írnia kell. Én pl. most utálatos módon hőzönghetnék, hogy má’ megint irreverzibilis csapást mértek az intellektusomra, meg hogy a fene egyen meg minden agyonerőltetett második részt, és különben is, olyan rövid az élet, miért kell ilyen hülyeségekre elprédálni. De lám, még véletlenül sem teszek ilyet, mert mint nagyobbik picinke lányom elmagyarázta nekem, „nem illik az ízlésünket ráerőltetni a másikra, és vedd tudomásul, hogy mindenkinek más tetszik”. Tudomásul vettem. Azzal a megjegyzéssel, hogy nekem tényleg más tetszik, de azt már idézni sem merem, hogyan reagált erre a szellemességre drága gyermekem azzal a meggondolatlanul túlfejlesztett vitatechnikai áttitűdjével.

Készült a Filmmagazin számára, 2011. július 24-én

Gondolom az nyilvánvaló, hogy a Harry Potter sorozat ezen utolsó gyöngyszeme mint filmalkotás normális történet és karakterek híján értékelhetetlen. Remek alkalmat nyújt viszont arra, hogy adjak egy kis történeti áttekintést, végre egyszer leírhassam, miért is utáltam én annyira szegény Harry Pottert mindjárt az elejétől kezdve, és ehhez képest mégis miért tett rám meglepően mély benyomást a végső legeslegutolsó rész.

Térjünk tehát vissza mindjárt a kezdet kezdetére, mikor 1997-ben megjelent az első Harry Potter könyv, és nekem mindenki azt mondta, hogy hülye aki nem olvassa. A Bölcsek köve nem véletlenül volt annyira népszerű. Rowling, aki kezdő íróként akkor még ún. saját stílussal rendelkezett, felvázolt egy világot, ami minden mágikus sallangjával együtt feltűnő és mindenféle szempontból roppant kellemetlen hasonlóságokat hordozott a valós iskolák és valós gyerekek világával. Mit is tanulhatott meg a kedves kis gyermek a könyvből? Azt, hogy baromi menő dolog rengeteg pénzzel és a legjobb cuccokkal érkezni az iskolába. Hogy akinek az igazgató a haverja, annak mindent szabad (míg a többieket esetleg már az „Esik a hó...” kezdetű népszerű versike első elsuttogott soráért is szerteszéjjel rúgják, nem hogy azért, hogy esetleg felgyújtja a magyartanárnő szakállát.) Hogy az iskolai versenyt nem az fogja nyerni, aki pl. tanul, hanem...na ki?.... hát aki az igazgató haverja. Hogy egy ötéves képzésben az első három percben el fog dőlni, hogy valaki a Dédelgetivaló Eminens (Griffendél), a Köpedelem Rohadék (Mardekár), a Szánalmas Bohóc (Hugrabug) vagy a Szürke Tömeg (Hollóhát) kategóriába tartozik, és ezekből a kategóriákból nincs kiút. És persze azt, hogy egy ötéves szakmai képzésben a diákok mindösszesen négy nyomorult varázsigét tanulnak meg, de a többségük még azokat is elcseszi. Ezt az alap-világnézetet árnyalták olyan további finomságok, hogy pl. bárki aki „zsíros hajú”, „kövér”, „szegény”, „jó tanuló”, „magába forduló” és még sorolhatnám, az gyanakvással kezelendő, adott esetben káposztával, paradicsommal és egyéb kerti termékkel az arcán illetendő. Mondom, nem volt olyan eleme a könyvnek, amit a gyerekek ne ismertek volna réges-régen. És az összes ilyen érdekesség megkapta a maga aranyozását, de vastagon, hiszen a szegény árva kis szemüveges Harry Potter az micsoda egy hős , megmenti a világot, és még a Griffendél is kap 50 pontot. Nekem ettől az egésztől megindult a perisztaltikám felfelé.

Készült a Filmmagazin számára 2011. augusztus 3-án

A kultikus hős egy klasszikusan gyönyörű felvezetésben feláll, aztán lassítva pofára esik

Kellemetlen olyan filmről írni, amiről az ember mindenféle kósza sajtóhírek alapján egyszer már elszusszantotta magát. Én januárban lelkesen taglaltam az időutazást – hát spoiler ide vagy oda, ne legyenek nagy reményeink. Részleteztem a jó Kapitány elmaradhatatlan csapatának erényeit – csapatot el lehet felejteni, annyit lehet tudni, hogy van egy rakat ember, az egyiknek kalapja van, a másik néger, a harmadik japán, a negyedik meg éppen olyan, mint a Top Secretben a francia ellenálló, aki mindig beesik valahova talpig véresen. Érdekes módon az Amerika kapitány mégsem ezért volt csalódás.

Értelmezési gyakorlat.

1 – aki mondta.
Anyám politikai preferenciáit alapvetően meghatározza a szomorú tény, hogy családi földjeit annak idején elvették a kommunisták. Anyuka távolról sem volt hülye, érezte ő, hogy kulák leszármazottnak lenni akkoriban nem menő, tehát egy zseniális húzással hozzáment apámhoz, aki az épp csak bimbódzó helyi TSZ-t szervezte. Apám ezt azzal hálálta meg, hogy legelőször anyám földjeit téeszesítette, mondván, hogy ugyan ki járjon elöl a jó példával, ha nem ő. (Apám egyike volt annak a mondjuk 10 darab igazi, hithű kommunistának, aki valaha Magyarországon lélegzetet vett. Vagy a Tejútrendszerben. Nem tudom, nem láttam a KSH igazi kommunistákra vonatkozó adatait. Apuka internacionális vérvörös átszellemültségére egyébként csak az vetett árnyékot, hogy egykori erdélyi menekültként élete végéig a reprodukció minden lehetséges területét felölelő megjegyzésekkel illette a román nemzetet mint olyat. Az élete vége előtti nagyjából 10 évet apuka Alzheimer ölelő karjaiban töltötte, de a románoknak még akkor is elmondta a biológiai anyjukat, mikor engem már nem ismert meg.) Anyuka tehát, egy általa olyannyira kedvelt népnemzeti fordulattal élve, rábaszott, mint kurvák a jámborságra. Mind a rendszert, mind szegény apámat töretlen lendülettel gyűlölte, amíg nagyjából egyidőben mindkettő véget nem ért. Az persze igaz, hogy téeszelnöknéként filléres gondokkal sohase küzdött (mint ezt a kedves férjem minduntalan az orrom alá is dörgöli, hogy bezzeg mikor az ő értelmiségi családja mikrométerrel és derelyeszaggatóval osztotta öt részre a vasárapi asztalra jutó egy darab rántott húst) meg az is igaz, hogy ő volt az, aki Aczél Györgyöt a „jófejnek” titulálta, mert egyszer kezet csókolt neki (mármint Aczél György az anyámnak). Meg az is igaz, hogy későbbi téeszelnöközvegyként egy ideig magasabb volt a nyugdíja, mint az én fizetésem. Meg az is igaz, hogy ő se hetvenévesen ment nyugdíjba a szövőszék mellől. No de sebaj.

Készült a Filmmagazin számára 2011. június 28-án, csak a Filmmagazin ebben a hónapban nem jelenik meg.

VIGYÁZAT! NYOMOKBAN SPOILEREKET TARTALMAZHAT!

Az Egyesült Államok a gyarmati sorban élő hangyapénisznyi, negyedik világ-beli falvak egyhangú napjait éli. Az ideiglenesen örökre ott tartózkodó, a helyiek számára teljesen idegen gondolkodású és kultúrájú nagyhatalom technikai fölénye egyszerűen elképzelhetetlen, és mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen. Szerencsére a megszállók a viszonylag barátságosak , már amíg a megszállottak őket támogatják egy olyan konfliktusban, melyhez amúgy alapvetően a világon semmi közük nincs. Cserébe a lenyűgöző technológiából ippeg annyit kapnak, hogy az ellenséges nagyhatalom aljas ügynököket biztonsággal ki tudják bökni, illetve a barátságos nagyhatalom néha-néha elnéző fejcsóválással segít kiporolni a szomszéd falucskák (arabok, oroszok, stb.) lakóinak a valagát. Mondom, béke és boldogság, néhány apróbb incidenstől eltekintve, mint mikor pl. nagyhatalomék a huszadik szomszéd köpetnyi településen legyaktak valami piramist, vagy mit.

Mint a fentiekből ez valószínűleg nyilvánvaló, Kovácsné valóban nem tudja megbocsájtani a Transformers 3-nak, illetőleg Optimus Prime-nak Chicago lerombolását és a kedves lakosság kiirtását. Eddig még úgy sajnálta az ember az autobotokat, most tényleg, hát nem elűzték őket otthonról, szegény párákat, meg milyen kedvesek voltak, mindig segítettek az öröktini Shia LeBeowulfnak megoldani a nőproblémáit, meg megmentették a Földet az álcáktól. Voltak kisebb anyagi- meg emberáldozatok, de semmi különös.Ám az autbotok most túllépték az ingerküszöbömet, és nem csak azért, mert a harmadik rész olyan hosszú, hogy gyermekeimnek sikerült nem kevesebb,mint háromszáznegyven darab matricát kiragasztani a lakásban mire hazaértem, édesanyám mosolygós és megértő felügyelete mellett, pedig ő annak idején egyetlen rongyos Szandokánért egy teljes hónapig üvöltött velem.

Készült a Filmmagazin számára 2011. június 7-én

Egy kínosan ostoba film kínosan ostoba emberek kínosan ostoba problémáiról. Tuti siker.

Én ezúton is szeretnék elnézést kérni. Először is a Koszorúslányok típusú filmek rajongóitól akiket az alábbiakban valószínűleg sokszor és súlyosan inzultálni fogok. Másodszor is elnézést kérek a Filmmagazin teljes szerkesztőségétől, mert a sajtóvetítés alatt többször is odakívántam őket a halálnak arra a bizonyos reproduktív szervére darutollas bukósisakban motorozni, amiért elküldtek a filmre. Erre a célra biztos hogy találtak volna sokkal, de sokkal megfelelőbb embert is, az ilyesmihez szükséges affinitással. És elnézést kérek Kovácstól, akire rázúdítottam egy telefonnyit a felháborodott intellektusomból (pedig még a bárányszelíd intellektusom is nehezen viselhető), mikor kijöttem a moziból, és úgy éreztem, hogy márpedig most legyen szar valaki másnak is. Biztos vagyok benne, hogy az alábbi fröcsögéssel egyedül vagyok, mi több, abban is biztos vagyok, hogy abszolúte nincs igazam. Ez garantáltan egy remek film, szívből ajánlom mindenkinek, fel fogja dobni az úri közönség nyári hónapjait, az év komédiája. A Koszorúslányok mindenhol zajos sikert aratott, a kritikusok és a nézők egyaránt imádták. Csak én utáltam. De nagyon. Szerintem nekem valami bajom van.