Így neveld a sárkányodat

 2011.03.07. 09:44

(Készült a Film Magazinnak, 2010. április 3-án )

 

Hosszú évtizedek átlagában nagy gondban van az a kedves szülő, aki 6 év körüli csemetéjét meg akarja ismertetni a mozikultúrával. A Harry Potter még nem játszik ebben az életkorban. A Shrek felét, a Hihetetlen család háromnegyedét a nagyded fel sem fogja,  és nem érti, min röhög apa meg anya olyan lelkesen. A Jégkorszak franchise vicceivel ugyan más a helyzet, de ott meg vöröslő fejjel azt kívánjuk, bár ne értené meg ivadékunk mind a hatszázkilencven darab buzis és szexista poént, ráadásul azokat is, melyek nekünk elsőre le se estek.

Címkék: kritika rajzfilm sárkány

A fekete hattyú

 2011.02.28. 17:35

Avagy: A Hattyúk tava VV Alekosz rendezésében

 

Felebarátaim, isten bizony nem akartam elrontani senkinek az örömét, én úgy mentem be a moziba, hogy most nekem csodát fognak mutatni. Én tényleg szerettem volna lenyűgöződni.

Annyi nagy ívű, felemelő, „ez a világ legjobb filmje, de most komolyan, tudom, hogy az Eredetre meg a Sötét Lovagra is ezt mondtam, de ezután most tényleg nadrágot kellett cserélnem” kritika után próbáljunk meg kissé kijózanodni, nehogy úgy járjunk, mint a rendőr, aki felemeli a csillogó tárgyat az utcán, hogy aszondja Gyűrűűű!! Hű... Nem... Karkötőőő!!!! Vagy talán... NYAKLÁÁÁNC!!!! Ja, takony.

  

A Fekete hattyú, mint azt gondolom mindannyian tudjuk, arról szól, hogy Ninának, az odáig enyhén szólva burokban nevelt, „anyuci pici kislánya” balerinának (Natalie Portman) megadatik élete nagy lehetősége, mikor a híres francia koreográfus (Vincent Cassel) Hattyúk tava feldolgozásában eltáncolhatja mindkét főszerepet: Odettet, a szűzies, tragikus sorsú Fehér Hattyút és Odiliát, a buja, erőszakos Fekete Hattyút. Fehér Hattyú vonalon nincs is probléma, a hölgy valóban szűzies és tragikus. Bujaság és erőszak vonalon azonban többek szerint lenne hová fejlődni – ez viszont szöges ellentétben áll Anyuci (Barbara Hershey) nevelési elveivel. Ebből a kimondottan izgalmas alaphelyzetből sikerül aztán az alkotóknak kihozni egy vegytiszta pornóval kombinált vegytiszta thrillert, mely a zárójelenetben vegytiszta giccsé desztillálódik. Hadd magyarázom meg mindjárt, mi is itt pontosan a negatívum, ugyanis normális esetben semmi problémám nincs se a thrillerrel, se a pornóval, se a giccsel.

Címkék: kritika natalie portman vincent cassel fekete hattyú

Boszorkányvadászat

 2011.02.14. 08:46

Buffy a vámpírvadász szerepében Nicolas Cage

 

Van nékem egy kitűnő ismerősöm, aki kontextusban tud használni olyan szavakat, mint pl. „hangvágás”. Ezeket a cikkeket voltaképp neki kéne írogatni, mert ő ért is a filmekhez, nem csak nézi a nagy bután, mint én... Szóval ez az ismerősöm fogalmazta meg az alábbi halhatatlan sorokat: „A Nicholas Cage menedzserét meg jól valagba kéne rúgni”. Szent igaz. Olyan filmekkel a háta mögött, mint a legendás (bár nem kimondottan a könnyed szórakoztatás kategóriájába eső) Las Vegas végállomás, az Adaptáció vagy a maga műfajában gyakorlatilag felülmúlhatatlan Ál/arc, elég nehéz megérteni, miért vállalt főszerepet egy tévéfilmben, aminek aztán a kópiájával az eltévedt a postás pont a moziba biciklizett be. A film a Rotten Tomatoes-on jelenleg  4%-on áll, ami azért nem kis teljesítmény. Vegyük viszont azt is figyelembe, hogy a Rotten Tomatoes nem 100-as skálán pontoz, hanem egyszerűen megszámolja, hogy az adott alkotás hány embernek tetszett, hány embernek nem. Hogy mennyire nem tetszett, az már egy egészen más kérdés. A Boszorkányvadászat azért nem egy 4%-osan iszonyatos, nézhetetlen rettenet. Remekbe szabott egyórás epizód lehetne bármelyik agymosós misztikus sorozatban. A maga ZS kategóriájában egy egészen szórakoztató filmike, olyannyira nem mélyen szántó, hogy az eke a tizedik emelet magasságában repked, és reklám közben ki lehet menni sörért, meg végigkattogtatni a többi csatornát. Minden további nélkül rászánnék egy unalmas vasárnap estét otthon, pl. vasalás közben. Vagy akár helyett. Csak épp moziba nem való igazán.

A félszemű

 2011.02.14. 08:45

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan értékeli majd a honi közönség ezt a filmet. A western műfajt sokunk az eastern filmeken keresztül ismerte meg, különös tekintettel Gojko Miticre és munkásságára, illetve a kevésbé vicces vonalon mondjuk Sergio Leone filmjeire. Nagyjából tisztában vagyunk vele, hogy a western az, ahol a fehér kalapos jóképű a végén lelövi a fekete kalapos ápolatlant. Azt azonban nem feltétlenül tudjuk, hogy itt nekünk most épp történelem leckét, mi több, hazafias lelki fröccsöt adnak, azaz adnának, ha történetesen amerikaiak lennénk. Az a fehér kalapos, aki nekünk csak egy átlagos hős, és adott esetben bármikor helyettesíthető a Stóhl Andrással vagy a cuki delfinnel, Billnek és Bobnak akár az üknagyfaterja is lehetett. Billt és Bobot a western könnyekre fakasztja, egységbe kovácsolja és visszarepíti a könnyes nosztalgiás időkbe (feltéve legalábbis, hogy Bill és Bob nem indián, néger, spanyol, stb...), még akkor is, ha ippeg modern westernről van szó, mint amilyen a Börtönvonat Yumába és társai, amelyek a mocskos valóságra vastagon felkent műarany füstöt hivatottak letörölgetni.

Nekünk a western inkább afféle bikicsunáj élmény, ahhoz hasonló, mikor a szomszéd gyerek, aki az angolt füstölt marhanyelvi szinten sem beszéli, egyszer csak Eminem rajongó lesz. Halljuk a dolgot, látjuk a dolgot, de nem értjük és nem tudjuk megítélni a maga teljes mélységében.

 

Mattie Ross (Hailee Steinfeld), a Girl Power XIX. századi megtestesítője 14 éves korában váratlanul a családfő szerepében találja magát, mert apját lelövi egy bizonyos Tom Chaney. Az adott kor szokásainak megfelelően Mattie bosszút lihegve rohan a seriffhez, aki viszont az átlagos rendőr soha meg nem változó szokásainak megfelelően közli, hogy ez körülbelül a legutolsó dolog, ami éppen érdekli. Mattie néhány frappáns manőverrel mindenét pénzzé teszi, és felfogadja a félszemű Reuben Cogburn rendőrbírót (Jeff Bridges), hogy kapja el a gyilkost, és hozza  a törvény elé. És az hagyján, hogy felfogadja, de vele is megy, egyenesen a nagy amerikai vadonba.

Címkék: kritika jeff bridges félszemű true grit coen brothers

A cica

 2011.02.14. 08:44

Mikor fog felébredni a cica?

A lányom reménykedve néz rám

Én meg ahogy szoktam, tökre bénán

Próbálnám mondani, hogy hol a hiba

Hogy ez itt voltaképp egy döglött cica.

 

A cica megpróbált átmenni az úton.

Aztán jött valaki... biztos sietett.

Nem, tényleg nem tudom, ki lehetett

Jaj, mit is merengünk annyit a múlton!

Meg szegény cicán, a végképp kimúlton.

 

Ébresszük fel! Biztat mindegyre a lányom.

Amúgy originál szép macska lehetett

Dús bundáján látszik, kedvére ehetett

Míg élt. Ni, ott a bele... Elszörnyedve látom.

Ha még sokat nézem, szerintem lehányom.

 

De inkább a cica, a saját levében

Mint hogy válaszoljak a nyilvánvalóra

Hogy mi is lesz velünk, ha üt majd az óra

Érti, csak nem érti, ezt látom szemében.

Aztán felvidul. Van csoki a kezében...

 

 

Címkék: vers cica

Anyám beteg

 2011.01.18. 09:15

- Halló tessék! Halló... Kivel beszélek?
- Jaaaaaajjjj....ehhheheköh-köh...
- Halló! Ki beszél?
- Jaaaaaajjj... Hát meg se kérdezed, hogy vagyok?
- Ja... Szia, valami baj van?
- Nincs semmi baj. Jaaaaaajjjj... ehhheheköh-köh....
- Akkor... Ne haragudj, de épp elég sürgős munkám van, majd beszélünk este 6 után, jó?
- Lerázod a halálos beteg anyádat? Így is jó, megmondtam én, hogy...
- De hát mi a baj?
- Tegnap éjjel rosszul lettem, majdnem meghaltam.
- Úristen! Miért nem hívtál?
- Csak egy kicsit lázas voltam, most meg folyik az orrom, nem vagyok én olyan, mint a többi hülye öregasszony, aki állandóan nyavalyog, meg a gyerekei nyakán lóg!
- Orvosnál voltál? Átkísérjelek?
- Á, minek, ott döglenék meg a váróban a sok hülye vén trotty között.
-  Kérek időpontot, és akkor nem kell...
- Ugyan már. Múltkor is, mikor odamentem nem engedett be. Órákig kellett várni.
- És volt időpontod?
- Dehogy volt. Minek? Órákig kell várni, értsd már meg! Amit meg felírt, az nem használt.
- Bevetted?
- Nem érted, hogy nem használt? Bevettem egy felet, és még mindig köhögtem. Nem baj, jó lesz Józsi bácsi szemére.
- Vigyek át valamit?
- Nem, nem kell.
- Akkor miben tudok segíteni?
- Nem kell nekem segíteni, ki mondott ilyen hülyeséget, nem akarok én senki nyakán teher lenni. Jaaaaaaj.... ehhhehehe....köhköh....
- Hát... akkor... ha este 6 után...
- Este 6-ig nem bírom ki, egy napja nem ettem semmit.
- Van itthon kaja, viszek át, máris indulok!
- Nem kell nekem olyan zsíros étel.
- Zsíros? De hát...
- Inkább hozz valamit a sarokról, a Marika néniéktől. Majd kifizetem.
- Na de...
- Igenis kifizetem. Nem élősködök én senkin.
- Jó, akkor majd...
- ... bár nem tudom, hogy húzom ki hónap végéig a nyugdíjból. A nővérednek meg üzenem, hogy elmehet a francba, felém se néz, mikor ilyen beteg vagyok...
- Szóltál neki, hogy beteg vagy?
- Dehogy szóltam. Nem érdekel. Egyébként meg te se érdekelsz, még az orvoshoz se tudsz átkísérni, és felőled éhen is halhatnék. Ezt kellett megérnem vénségemre. Ne is keressetek.
 
Lecsapja.

Címkék: család anya

Lányomék az óvoda udvarán találtak egy kismacskát. Az ennivaló csöppségekben azonnal felbuzgott a jó szándék, és bár a kismacskának erre semmi szüksége nem volt, a gyerekek azért testületileg jól megmentették, többször is. Az állatkának – afféle drótlábú, lapátfülű kamasz jószág volt, abban az életkorban, mikor Mrs. Csizmás már szélnek ereszti az almot – többször sikerült bebújnia a kúszófenyő alá, de a gyermeki lelemény nem ismert lehetetlent, ha szőrös kis kedvenceink megsegítéséről van szó, a macskát az n+1. alkalommal is előszedték, és ráhelyezték egy egyre viharvertebb zsömlére, amit a hálátlan jószág az öreg istennek nem volt hajlandó elfogyasztani.
Mármost a kis óvodások és a pelyhes állatkák viharos viszonya az altruizmus vonatkozásában nagyjából ugyanott fut zátonyra, mint a kormányé és a lakosságé, mikor az előbbi médiaszabályozással próbálná megmenteni az utóbbit, de legfőképp az utóbbi gyerekeit. Az óvodásokban ugyanúgy van némi kifacsart jóakarat, mint a kormányban, a kismacskának meg ugyanúgy megvan a maga elképzelése a saját életviteléről, mint a lakosságnak. Annyi a  különbség, hogy a macska az éhendöglés alternatívájaként még csak-csak elrágcsál egy kis zsömlét, de a lakosság túlnyomó többsége akkor se fog kulturális magazinműsort nézni, ha tüzes vassal firtatják a valagát.

Fűződjünk most le a kismacskák és óvodások egyébiránt sok izgalmas felfedezéssel szolgáló világáról, és vizsgáljuk meg a tévéműsorok szabályozhatóságának problémáját. Egy csontig rágott véres székláb: meg lehet-e váltani a gyereket, sőt, gyerMeket azzal, ha a híradóban/nagyfilmben/valótlan világban nem mutogatunk véres gyilkosságokat, istenfaszázó széplelkeket meg szexualitásos testiséget, mutatunk ellenben jó erkölcsöt, keresztyén filozófiát meg időtlen bölcsességeket? „Persze hogy!” vágná rá édesanyám. Akit egyébként lehetetlen meggyőzni arról, hogy gyermekeim látogatása idején ne nézzen egy Pink Floyd koncert hangerejével Rex felügyelőt. Elvégre azt mindig megnézi, miért is hagyna ki egy epizódot. Meg van benne aranyos kutya, az a gyerekeknek tetszik. Az a 12-es karika ott a sarokban meg biztos azt jelenti, hogy a műsor ennyi kalóriát visz be a szervezetbe, utána nyugodtan lehet még habcsókot fogyasztani szaloncukorral, aztán buzerálni az unokát, hogy nem vacsorázik rendesen. De tény, a jó Rex soha nem kergeti kivont fallosszal az arra járó pudlihölgyeket és bizonyítható, hogy „bazmeg” hangzósor egyetlen egyszer sem hagyta el a száját.

Címkék: média médiatörvény

Farkasember, az egek ura

 2011.01.12. 09:00

2010. február 11.

 
 

Két film, amit épeszű ember nem hasonlít össze

 

Sajtóvetítés keretében teljes négy órán keresztül voltam bezárva a sötétbe, fajtatiszta filmkritikusok közé, gyors egymásutánban rá kellett hangolódnom két, látszólag radikálisan különböző filmre, és még ennivalót sem adtak, a csippendél jegyszedők fájó hiányáról nem is beszélve. Bosszúból most össze fogom hasonlítani a Farkasembert az Egek urával, és megpróbálom bebizonyítani, hogy a két film ugyanarról szól, sőt, parabolává bővítve a gondolatmenetet, azzal fogok érvelni, hogy minden film ugyanarról szól. A cikk olvasásához  sok sikert és türelmet kívánok.

 


Címkék: kritika film george clooney farkasember egek ura

Tron – Örökség

 2011.01.11. 09:00

Vannak dolgok, amik úgy voltak jók, ahogy szarok voltak. Ide tartozik többek között a Star Wars és az E.T., a régi egyetemi pinceklub és a Tron. A történet a maga végtelen egyszerűségében magával ragadó volt és Jeff Bridgesnek sem kellett digitalizált fiatalítás céljából hónapokig grimaszolnia a kamerába a fejére ragasztott szaloncukorpapírokkal, mert még natúrban is jócsávó volt A film bepillantást adott egy jópofa világba, ami a számítógép működését ugyan az „ahogy azt Móricka elképzeli” szinten mutatta be, de izgalmas és szinte hihető volt. Az 1982-es látványvilág persze nem volt egy 2010-es extravaganza, de azért mi évekig próbáltuk reprodukálni Trapper farmerre keresztöltéssel felvarrt kukásmellény csíkokkal. Mennyivel egyszerűbb a mostani kölkök dolga, nem? Elvégre az ember eleve 3D-s, ohne effort. Kivéve persze a férjemet, aki profilból nem látszik.

 

 

A jelenlegi változatban Kevin Flynnt (Jeff Bridges, változatos életkorokra adaptált arccal)  utoléri a polgári jólét, van szép háza meg csúnya gyereke, az előbbiben lakik, az utóbbinak esti mese gyanánt korábbi számítógépes kalandjait ecseteli. Egy szép napon aztán nyomtalanul eltűnik, fia, Sam (Garret Hedlund) pedig apa és különösebb életcél nélkül nő fel. Flynn vállalata közben igazi kapitalista-multinacionalista-funkcionalista-halállista céggé növi ki magát, miszerint az alapító open source alapú üzletpolitikája helyett a termékekért immár pénzt kérnek, hát fuj. Sam már pont kezdi unni a mindent, mikor váratlanul üzenetet kap 20 éve nem látott apjától, és mikor keresésére indul, magába szippantja a digitális világ, ahol már vár rá apja szoftveres alteregója, az ármányos Clu.

Címkék: kritika film tron jeff bridges

(Sajtóanyagok alapján írt előzetes, 2011. január 5.)

 

Egész életemben sajnálni fogom, hogy annak idején nem vettem komolyabban a képregénykultúrát. Persze hogyan is vehettem volna. Mikor agyilag a legfogékonyabb lettem volna az ilyesmire - olyan 7-8 éves korom körül, amikor a betűket úgy nagyjából ismeri az ember, de annyira azért már nem szereti – egyetlen képregény forrásunk Laci bácsi volt, a local hero, foglalkozását tekintve kamionsofőr és szocialista csempész. Laci bácsi mindent megtett rokonai kulturális életének felvirágoztatására, volt ott vészopó konyak, meg Milka csoki meg pornóújság, és néhanap egy-egy Pókember, Fantasztikus Négyes, hasonló, a kölköknek. Persze németül. No de a Pajtás meg az Ifjúsági Magazin után az efféle apróság senkit nem zavart, a Marvel Comics remekműveit ha ronggyá nem is olvastuk, de ronggyá nézegettük.

 

 

A képek tehát megvannak, saját gyerekeimnek álmomból felkeltve is el tudom magyarázni, hogyan is tartja pontosan a Pókember a kezét, mikor hálót lő (ez vérre menő vita tárgya volt legutóbb az óvodában, és egy álmos vasárnap reggelen csakugyan ezzel ráztak fel a humoros kisdedek). Engem is meglepett viszont, mikor utóbb megtudtam micsoda komplex alternatív világegyetemet alkotnak maguk az alkotások, geek legyen a talpán, aki kívülről-belülről ismeri az egészet. A Marvel Universe valóban a csodák univerzuma.

Címkék: film captain america

süti beállítások módosítása